Musorujsag
Élő Eredmények

A T-szárny eltávolítására kötelezte az FIA a Haast

Motorsport
El kellett távolítania autójáról az úgynevezett T-szárnyat a Haas-istállónak a melbourne-i második szabadedzésre.
Romain Grosjean itt még T-szárnnyal (Fotó: XPB) Romain Grosjean itt még T-szárnnyal (Fotó: XPB)

Az amerikai csapat cápauszony végén keresztben elhelyezett légterelője már a barcelonai teszteken magára irányította a figyelmet: több fotó is készült arról, ahogyan a szárny kanyarodás közben erőteljesen elhajlik. Az Ausztrál Nagydíj pénteki első szabadedzésén aztán lassított felvételen is megcsodálhattuk a kocsonyaként ide-oda remegő T-szárnyat.

A délutáni gyakorlásra viszont az FIA azt kérte tőlük, távolítsák el azt. „Az egész barcelonai teszt alatt használtuk, és sosem volt problémánk vele, nem tört el, semmi baj nem volt. A második edzésre viszont le kellett vennünk, mert mozgott. Meglátjuk, a harmadikon használhatjuk-e” – nyilatkozta Günther Steiner csapatfőnök. „Az adatokból kiderül, a leszorítóerőnk megvan, működik, így szeretnénk visszatenni. De nem tudjuk, engedélyezik-e. A versenyautókon minden olyan alkatrésszel a határokat feszegetjük, ami segít.”

Günther Steiner (Fotó: XPB) Günther Steiner (Fotó: XPB)

Romain Grosjean délután mindenesetre a T-szárny nélkül is ugyanúgy 8. lett, mint délelőtt, amikor még használhatta az elemet, és hátránya is 1,8 másodperc körül volt. „Nagyon szoros a küzdelem, ahogy azt jósoltam” – mondta Steiner a középmezőnyről. „Ez jó, de szoros. Lehetsz nyolcadik, de akár tizenötödik, tizenhatodik is. Bármi lehetséges.”

Miközben a francia versenyző több kicsúszást is bemutatott délután, Kevin Magnussennek csak 8 kör jutott, és autója egyensúlyával sem volt elégedett. „Nem sokra jutottam ma. Még vizsgáljuk, mi történt, remélhetőleg megtaláljuk a hibát. Jó látni, hogy az autónk versenyképes, ez az egyetlen pozitívuma a napnak” – vélekedett a Renault-tól érkező versenyző.

További tartalmak