Musorujsag
Élő Eredmények

Magyarázatot vár Benzema a mellőzésére

MTI
A Real Madrid francia válogatott támadója, Karim Benzema magyarázatot vár Didier Deschamps szövetségi kapitánytól, miért hagyta ki őt a nemzeti csapat Luxemburg elleni keretéből.

A csatárt még 2015-ben, Mathieu Valbuena szexvideós zsarolási ügye miatt tiltották ki a francia együttesből, ám ezt az eltiltást tavaly szeptemberben feloldották. Benzemát ennek ellenére azóta sem válogatták be a keretbe.

„Igazságtalannak tartom a döntést, mert nem kaptam rá semmilyen magyarázatot. Szeretnék leülni a szövetségi kapitánnyal, aki így elmondhatná, mit gondol” – nyilatkozott Benzema egy francia rádióadónak.

A Real 29 éves csatára 2007-ben, még az Olympique Lyon játékosaként mutatkozott be a nemzeti együttesben, melyben azóta 81 találkozón 27 gólt szerzett – 2015 októbere óta azonban nem kapott meghívót.

„Nem akarom annyiban hagyni a dolgot, szeretnék még szerepelni a válogatottban” – tette hozzá Benzema.

A tavaly nyáron Európa-bajnoki döntős franciák – akik hárompontos előnnyel vezetik a világbajnoki selejtezőcsoportjukat – szombaton Luxemburgban lépnek pályára, majd jövő kedden hazai pályán Spanyolországgal vívnak felkészülési mérkőzést.

További tartalmak