Musorujsag
Élő Eredmények

Súlyproblémák: Még a Mercedes is nehezebb a kelleténél

Auto Motor und Sport
Túlsúlyos a Mercedes, de a tesztek óta a Red Bull is „felszedett” pár kilót. Komoly gondot jelent a csapatok számára az új autóknál a minimális tömegen tartása. Egyelőre.
Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Idén 702-ről 728 kilogrammra emelték az autók minimális tömeghatárát. Mindez az új szabályoknak köszönhető: az autók és a gumik is szélesebbé, nagyobbá váltak. No meg gyorsabbá, ami nagyobb terhelést jelent. A csapatoknak utóbbira reagálva erősebb felfüggesztéseket, nagyobb fékeket, masszívabb szárnyakat és szárnyrögzítéseket kellett tervezniük. Ehhez hozzáadódik a méretbeli növekedés, valamint a motorok nehezebbé válása, amely a nagyobb megbízhatóságra való törekvés eredménye. (Idén csupán 4 erőforrást használhatnak a versenyzők, miközben nőtt a terhelés, a teljesítmény és a padlógázos szakaszok hossza.)

Többen kritizálták a téli „hízást”. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a teherautókhoz hasonlította a mostani gépeket, és Lewis Hamilton is panaszkodott, mondván, ha jóval könnyebbek lennének az autók, csak még tovább gyorsulnának, még nagyobb kihívást jelentenének.

Az FIA ugyanakkor az emeléssel csak azt tette, ami elkerülhetetlen: a nagyobb autók és a változó követelmények miatt képtelenség lett volna szinten tartani az F1-es masinák tömegét. Ezt bizonyítja az is, hogy a mezőny jelentős része súlyproblémákkal küzd a szezon elején.

Az autók tömegének alakulása (1961-2017) Az autók tömegének alakulása (1961-2017)

Az Auto Motor und Sport megtudta, még a bajnoki címvédő Mercedes W08-asa is 5 kilogrammal a tömegminimum fölött van, ami körönként 0,2 másodperces veszteséget jelent számukra. Mind a motorjuk, mind a váltójuk nehezebb, mint volt, tengelytávjukat is jelentősen megnövelték, emellett pedig bizonyos elemeiket is jobban meg kellett erősíteniük, hogy a nagyobb tempónál ne törjenek el. A német lap szerint ez is közrejátszott abban, hogy önként lemondtak a trükkös futóművük használatáról, mivel az 1,5 kilogramm pluszt jelentett volna számukra.

A Red Bull a teszteken még 5 kilogramm ballasztsúlyt használhatott, ami azt jelenti, hogy autójuk ennyivel a tömeghatár alatt volt. Csakhogy a Renault időközben úgy oldotta meg az MGU-K-val kapcsolatos visszatérő problémát, hogy ERS-ük 5 kilogrammal nehezebbé vált. Ez a Toro Rossót is hátrányosan érinti Melbourne-ben, míg a Renault máris kompenzálni tudta a tömeget. Ez a gyári csapatok előnye.

Még rosszabb helyzetben volt a tesztek idején a 10 kilogrammal nehezebb Force India, amely még versenyzőit is diétára fogta emiatt. Időközben a német portál szerint olyannyira lefaragták autójuk tömegét, hogy már 3,5 kilogramm ballasztsúllyal játszhatnak. Mindez már csak azért is nagy eredmény, mert az ő modelljük a Mercedes után a második leghosszabb, és 2016-hoz képest senki sem növelte náluk nagyobb mértékben a tengelytávját (27,9 centiméterrel), ami önmagában is közel 10 kilogramm többletet jelent.

Sergio Pérez (Fotó: XPB) Sergio Pérez (Fotó: XPB)

A Ferrari és partnercsapata, a Haas kezdettől fogva a tömeghatár alatt van valamivel, ahogy a mezőny legrövidebb autójának számító Williams is.

A Force India technikai igazgatója hálát ad az égnek, hogy a glóriát végül nem vezették be. „Akkor mindannyian 15 kilogrammal a tömeghatár fölött lennénk” – állapította meg.

Persze ne legyen kétségünk afelől, hogy a szezon előrehaladtával a csapatok többsége már ballasztsúlyokat fog használni…

További tartalmak