Musorujsag
Élő Eredmények

Elődöntősök a Lőrincz testvérek

Elődöntősök a Lőrincz testvérek

MTI
Lőrincz Tamás 75 kilogrammban, míg testvére, Viktor a 85 kilogrammosok között jutott be az esti döntőbe a kötöttfogású birkózók szombathelyi Magyar Nagydíján, egyben a Polyák Imre emlékversenyen.

Az Aréna Savariában zajló rangos viadalon a riói olimpia után 66-ról 75 kilogrammra váltott háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás első meccsére tökéletesen illett a „bemelegítő” jelző, ugyanis a japán Jabiku Sohej nem fejtett ki igazán komoly ellenállást. A ceglédi sportoló nagyon könnyedén, 9-1-re verte. A nyolc között papíron erősebb rivális következett, a vb-második román Ilie Cojocari azonban még a japánnál is könnyebbnek bizonyult: Lőrincz szép akciókat bemutatva növelte folyamatosan előnyét, majd tusolta ellenfelét.

Az elődöntőben aztán már igazi csatára kényszerült a magyar birkózás elmúlt évtizedének egyik legnagyobb csillaga. Az Eb-ezüstérmes szerb Viktor Nemes kemény ellenfélnek bizonyult. A két versenyző nem nagyon bírt egymással, akciót egyikük sem tudott csinálni, s a csata 1-1-re végződött, aminek a magyar örülhetett, mivel övé volt a később szerzett pont.

A 18 órakor kezdődő finálés programban a fehérorosz Kazbek Kilu vár majd Lőrinczre, aki a fináléba kerülést követően arról beszélt, hogy este az elődöntőhöz hasonló nagy csatára számít. Mint mondta, Nemes a súlycsoport legjobbjai közé tartozik, így a győzelem önbizalmat ad a számára, s érzi, hogy van keresnivalója ebben a kategóriában is.

A kétszeres világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor bátyjához hasonlóan három sikerrel jutott be a döntőbe. A riói olimpia bronzmeccsét emlékezetesen botrányos körülmények között elveszítő birkózó kezdésnek Szabó Patrik ellen lépett szőnyegre és magabiztos, 3-0-ás sikert aratott. A nyolc között a lengyel Tadeusz Michalik ellen valamivel nehezebb dolga volt, ám a lengyel sem tudott vele mit kezdeni, s a 2-0-ás győzelem elődöntőt ért a magyar számára.
A négy között a grúz Robert Kobliasvili került sorra. Ezen a találkozón Lőrincz 1-0-ás hátrányba került, ám ez nem ijesztette meg, egy szép billentéssel fordított, s végül 4-1-re nyert.

A fiatalabbik Lőrincz a délelőtti program végén külön kitért nyilatkozatában a billentésre, melyet sokat gyakorolt az elmúlt időszakban. Hangsúlyozta, hogy a minél akciódúsabb birkózásra törekszik, a délelőtti teljesítménye pedig azt mutatja, hogy jó úton halad a májusi Európa-bajnokság előtt. Ugyanakkor igazán akkor lesz csak elégedett, ha az esti döntőben legyőzi az iráni Hoszain Sokrit.

A szombaton szereplő magyarok közül Lám Bálint (130 kg) is remekül menetelt, első két mérkőzését megnyerte, a négy között azonban nem bírt a grúz Levan Arabukival, aki 5-0-ra győzte őt le, így a magyar bronzmérkőzésre készülhet. A junior-világbajnok nehézsúlyúnak a kétszeres vb-győztes észt Heiki Nabit kell legyőznie ahhoz, hogy dobogóra álljon.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Gianni Lonzi: "A magyar rendezés mindig kiváló példa az európaiaknak”
Egész hetes munkalátogatásra érkeztek Budapestre a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA sportági technikai bizottságainak képviselői. A helyszínbejárások mellett a nemzetközi szervezet munkatársai közös munkaértekezleteket tartanak a 17. FINA Világbajnokság szervező bizottságának tagjaival. A pénteki, vízilabdát érintő egyeztetések a korábbiakhoz hasonlóan pozitív összképpel zárultak.
Vízilabda
Ezúttal fehérben a portugálok ellen
A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása után hivatalossá vált, Szalai Ádámék talpig fehérben veszik fel a küzdelmet Lisszabonban az Európa-bajnokkal.
Magyar futball