Musorujsag
Élő Eredmények

Sztojan Ivkovics: Nem személyes ügy Lóránt Péter mellőzése

MTI
Nem számít Lóránt Péterre a szeptemberi férfi kosárlabda Európa-bajnokságon Stojan Ivkovic szövetségi kapitány.

A szakvezető az M1 Sporthétfő című műsorában kifejtette, elsősorban azokra épít, akik kezdettől fogva rendelkezésre álltak és kijuttatták a csapatot az Eb-re.

Az NB I-ben alapszakaszgyőztes Alba Fehérvárt erősítő Lóránt – aki 13,8 pontos átlaggal büszkélkedhet a szezonban – korábban úgy nyilatkozott, nincs jóban a kapitánnyal, aki nem kereste az utóbbi években. Hozzátette, van benne emiatt némi szívfájdalom, mivel 13 éves kora óta válogatott játékos, ezalatt pedig csak egy szövetségi kapitány nem hívta be őt.

Reakciójában Ivkovic közölte: négy éve a válogatott az utolsó kalapban volt a sorsolásnál, néhányan – köztük Lóránt – akkor nem vállalták a szereplést. „Azóta a meglévőkkel készülünk, tavaly a nyári program előtt nem küldtünk meghívókat, de valaki bejelentkezett, valaki nem. Most már nem beszélünk azokról, akik nincsenek, három nyugodt hónap kell a felkészüléshez, a srácok rászolgáltak a tiszteletre” – jelentette ki Ivkovic, aki hozzátette, szeptemberben új ciklus kezdődik, és ha marad a posztján, akkor újra hív mindenkit, köztük Lórántot is.

A magyarokkal azonos csoportba került, címvédő spanyolokról a kapitány azt mondta, talán Hangát leszámítva ez nem a magyarok szintje, mint ahogy a horvátok se, sőt, Montenegrónak is van NBA-játékosa. Az Eb-felkészülés június 15-én kezdődik, utána öt tornán vesz részt az együttes, remélhetőleg egy addigra honosított irányítóval.

Az NB I vasárnap zárult alapszakaszáról Ivkovic úgy vélekedett, izgalmas meccsek voltak és jönnek, az Alba mellett a Körmend és a Szolnok a favorit, de a Szombathely és a ZTE is okozhat meglepetést.

A magyar férfi válogatott 1999 után léphet pályára ismét Eb-n, mivel a selejtezőben veretlenül megnyerte csoportját. Stojan Ivkovic csapata a spanyolok mellett a házigazda Romániával, továbbá Csehországgal, Horvátországgal és Montenegróval csap össze a kolozsvári Polyvalent Csarnokban. A 40. Eb augusztus 31-től szeptember 17-ig tart, a csoportküzdelmeknek Kolozsvár mellett Helsinki, Tel-Aviv és Isztambul ad otthont, a kieséses szakaszra utóbbi városban kerül sor.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

NBA-sztárok a magyar válogatott ellen
Az összes NBA-ben szereplő játékos vállalta a részvételt a címvédő spanyoloknál a szeptemberi férfi kosárlabda Európa-bajnokságon, melynek kolozsvári csoportjában szerepelnek a magyarok is.
Kosárlabda
A Kincsem felkeltette az érdeklődést a lóversenysport iránt
A Kincsem című film hatására érezhetően nő az érdeklődés a lóversenysport iránt, így a korábbinál lényegesen több látogató érkezhet a vasárnap induló galoppszezonra Pécsi István, a Kincsem Park és a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója szerint.
Lovassportok
Kell ennél nagyobb helyzet? Talán, ha öten lettek volna
Alighanem az argentin első osztályban szereplő River Plate történetében még nem ügyetlenkedtek el úgy helyzetet, ahogy azt legutóbbi bajnokijukon tették a labdarúgói, mikor majd' fél csapatra valóan vezették a labdát a kapusra, hiába.
Külföldi futball
Lukács Kornél: "Olyan beállítást kell találni, ami sehova sem jó igazán"
Első ízben lesz állandó magyar szereplője a pénteken, Barcelonában startoló ralikrossz-világbajnokságnak, ahol a magyar-olasz kooperációban induló GG RX Team Hungary csapat autóját Lukács Kornél kormányozhatja. A 25 éves pilóta korábban a WRC különféle válfajaiban bontogatta szárnyait, ám 2015-ben átpártolt az egy futamon belül murván és betonon is zajló sorozathoz, amelynek legmagasabb szintjén olyan kaliberű nevek képviseltetik magukat, mint Petter Solberg, Mattias Ekström vagy éppen Sébastian Loeb. A magyar versenyző az M1 stúdiójában beszélt az idén debütáló autóról, az előtte álló kihívásokról valamint jövőbeli céljairól.
Technikai
Ronaldo egyre közelebb Kocsishoz és Puskáshoz
Az elmúlt napokban lejátszották Európában a 2018-as világbajnoki selejtezők aktuális mérkőzéseit, ebből az alkalomból pedig összegyűjtöttünk egy veretes névsort, amely az öreg kontinens tíz legeredményesebb válogatott labdarúgóját foglalja össze.
Külföldi futball
Berki Krisztián: "Először legyen a kvóta a zsebemben"
Berki Krisztián nyerte a lólengés döntőjét a hétvégi dohai világkupa-versenyen, aki januárban Melbourne-ben is diadalmaskodni tudott. A saját, róla elnevezett elemét még nem építette be a gyakorlatába a kiváló tornász, ám az ötkarikás kvalifikáció szempontjából kiemelten fontos év végi világbajnokságra mindenképpen szeretné megtenni mindezt. Erről, továbbá az idei szezon eddigi eredményeiről, a közelgő Európa-bajnokságra való felkészülés fázisáról és a tokiói út mérföldköveiről London olimpiai bajnoka beszélt az M1 stúdiójában.
Torna