Musorujsag
Élő Eredmények

Délutáni meccsek a női kézi BL budapesti Final Fourjában

MTI
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) közzétette a női Bajnokok Ligája május 6-7-i, budapesti négyes döntőjének hivatalos kezdési időpontjait, ez alapján a mérkőzések mindkét napon 15.15 és 17.45 órakor kezdődnek majd a Papp László Budapest Sportarénában.

Az első napon az elődöntőket, a másodikon pedig a bronzmérkőzést és a döntőt rendezik.

A magyar szövetség honlapjának szerdai híre emlékeztet arra, hogy a TIPPMIX EHF FINAL4 mezőnye az áprilisi negyeddöntőket követően alakul ki. Az április 7-9-én, valamint április 14-16-án sorra kerülő párharcokban a 2014-ben négyes döntőbe jutott dán FC Midtjylland a háromszoros Final Four-résztvevő macedón HC Vardarral, a francia Metz Handball a 2014-es győztes Győri Audi ETO KC-val, a címvédő román CSM Bucuresti az FTC-Rail Cargo Hungariával, a 2015-ös nyertes montenegrói Buducnost pedig a norvég Larvikkal találkozik.

A sorozat négyes döntőjét negyedik alkalommal rendezik Budapesten – hangsúlyozza a keziszovetseg.hu.

A jegyek az esemény hivatalos honlapján, a www.ehfFINAL4.com oldalon vásárolhatóak meg, és a négyes döntő mindkét versenynapjára érvényesek. A legolcsóbb belépők 9900 forintba kerülnek, a felsőbb kategóriások pedig 19 990, 27 990, illetve 39 990 forintba.

További tartalmak