Musorujsag
Élő Eredmények

Magát Krisztina bronzérmes a súlyemelő Eb-n

MTI
Bronzérmet nyert Magát Krisztina összetettben, illetve szakításban és lökésben is a nők plusz 90 kilogrammos súlycsoportjában, a spliti súlyemelő Európa-bajnokságon.

A viadal honlapja szerint a kétéves doppingeltiltását követően kontinnenstornán először szereplő 28 éves Magát 234 kilós teljesítménnyel végzett a harmadik helyen összetettben. Mind a hat gyakorlata jó volt, szakításban 104, lökésben 130 kilogrammig jutott, ezzel a két fogásnemben is harmadik lett.

Magát Krisztina a 2013-as tiranai Eb-n utólag bronzérmessé lépett elő a plusz 75 kilósok versenyében összetettben és a két fogásnemben, mivel az eredeti győztest doppingvétség miatt kizárták. Magyar versenyző azóta nem nyert Eb-érmet. Az ólomsúlyú magyar emelőt 2013 őszén ugyancsak doppingvétség miatt két évre eltiltották. A szombati versenyben az orosz Tatyjana Kasirina győzött 317 kilós összeteljesítménnyel.

Nagy Péter hatodik helyen végzett összetettben a plusz 105 kilogrammos súlycsoportban. A viadal honlapja szerint a 2012-es év magyar Eb-bronzérmese szakításban 181, lökésben pedig 224 kilóig jutott, ezzel előbbiben nyolcadik, utóbbiban hatodik lett. Győzött a grúz Lasa Talahadze 467 kilogrammos összteljesítménnyel úgy, hogy mindkét fogásnemben ő volt a legjobb.

női plusz 90 kg, összetett:
1. Tatyjana Kasirina (Oroszország) 317 (137, 180)
2. Anasztaszija Liszenko (Ukrajna) 277 (125, 152)
3. MAGÁT KRISZTINA 234 (104, 130)

szakítás:
1. Kasirina 137
2. Liszenko 125
3. MAGÁT 104

lökés:
1. Kasirina 180
2. Liszenko 152
3. MAGÁT 130

férfi plusz 105 kg, összetett:
1. Lasa Talahadze (Grúzia) 467 kg (217, 250)
2. Gor Minaszjan (Örményország) 446 (211, 235)
3. Ruben Alekszanjan (Örményország) 434 (190, 244)
…6. Nagy Péter 405 (181, 224)

szakítás:
1. Talahdze 217
2. Minaszjan 211
3. Irakli Turmanidze (Grúzia) 201
…8. Nagy Péter 181

lökés:
1. Talahadze 250
2. Mart Seim (Észtország) 246
3. Alekszanjan 244
…6. Nagy Péter 224

férfi 105 kg, összetett:
1. Szimon Martiroszjan (Örményország) 414 kg (184 kg, 230 kg)
2. Vaszil Goszpodinov (Bulgária) 397 (180, 217)
3. Arkadiusz Michalski (Lengyelország) 387 (170, 217)

szakítás:
1. Szimon Martiroszjan 184
2. Sargis Martirosjan (Ausztria) 181
3. Goszppodinov 180

lökés:
1. Szimon Martiroszjan 230
2. David Bedzsanjan (Oroszország) 221
3. Goszpodinov 217

További tartalmak