Musorujsag
Élő Eredmények
 

Neuer-parádé ellenére is győzött a Real Münchenben

Irányított és vezetést is szerzett az első félidőben a Bayern, végül azonban csak Manuel Neuernek köszönheti, hogyha csak halványan is, de pislákol a remény a madridi visszavágó előtt, amelyet 2-1-es vezetéssel vár a Real.

Ahogyan azt várni lehetett, nem esett egymásnak a két bajnoki listavezető a müncheni odavágó első perceiben, az viszont már némi meglepetést kelthetett, hogy az első kaput eltaláló lövésre 17 percet kellet várni. Toni Kroos jobb oldali beadása után Benzema bólintott, de Manuel Neuer nagy bravúrral ujjheggyel a lécre tolta a földről a jobb felső felé pattanó labdát.

Igaz, a játékrész derekára már öt szögletnél tartott a Bayern, valamirevaló lehetősége viszont csak a 25. percben akadt először. Ribéry bődületes bombáját még fejjel szögletre tisztázta Bale (pontosabban inkább fejbe lőtte a francia), ám Thiago sarokrúgását követően Vidal feltartózhatatlanul érkezett, és Nachót megelőzve védhetetlenül fejelt a vendégek kapujába (1-0).

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a félidő utolsó 10 percében több minden történt, mint az azt megelőző 35-ben. A 40. percben Robben bolondította a jobb szélen Kroost, majd az alapvonalról elegánsan ívelt az újfent nagy lendülettel érkező Vidal elé, akinek fejese ezúttal elkerülte a kaput. Két perc múltán Ronaldo tesztelte Neuert, aki szögletre tolta a portugál jobb alsóba tartó lövését, majd Kroos tekerése suhant el a bal kapufa mellett.

A 45. percben aztán jött a hidegzuhany. Előbb a vendégeknek, aztán a Bayernnek. Ribéry húzogatott a madridi tizenhatos előterében, két lövőcsellel annak rendje s módja szerint megugrasztott egy-két védőt, és jobbal megcélozta a kapu bal oldalát, a labda viszont elakadt Carvajalban. A játékvezető megítélése szerint a védő kezét érintette a játékszer (a visszajátszások alapján a válláról pattant le a labda), így Rizzoli büntetőt ítélt. A tizenegyeshez az első félidő egyik legjobbja, Vidal állt oda, de a chilei nagyon csúnyán fölé vágta, így a szünetre maradt az egygólos hazai vezetés.

A fordulást követően szinte azonnal jött az újabb sokk a német híveknek. A tizinél besárguló Carvajal centerezett okosan, a középen érkező Ronaldónak pedig már csak a kapuba kellett passzolnia (1-1). Ráfért a sikerélmény a luzitán világsztárra, aki majd' 700 perce gólképtelen volt a Bajnokok Ligájában, legutóbb szeptember végén talált a hálóba az elitsorozatban.

Bayern München - Real Madrid


Az 56. percben aztán kevésen múlott az újabb madridi gól. Modric tekerte Bale fejére a labdát, a walesi bombaerős fejesét azonban földöntúli bravúrral védte Manuel Neuer. Ha a Bayern-szurkolók ekkor azt hitték, hogy vége a szenvedéseiknek, akkor nagyot tévedtek, Javi Martínez ugyanis három perc alatt összeszedett két sárgát, így ő tényleg mehetett zuhanyozni.

Emberelőnyben fokozták a tempót a Blancók, futószalagon gyártották a helyzeteket, de Neuer rendre közbelépett. A német kapus előbb Benzema, majd Ronaldo lövését hatástalanította úgy, ahogy kevesen lettek volna rá képesek, ám a 77. percben már ő is tehetetlen volt. A Gareth Bale-t váltó Asensio bal oldali beadását követően ismét Ronaldo villant, ezúttal talppal továbbított a hazai kapuba, megszerezve 100. Bajnokok Ligája-gólját (1-2).

A fennmaradó időben gyakorlatilag egykapuzott a Real, mi több, Benzema és Ramos révén még két lesgólt is szerzett a Madrid, az eredmény azonban már nem változott. A Bayern a szezon során először kapott ki hazai pályán, de Manuel Neuer még életben tartotta a müncheni reményeket a madridi visszavágó előtt.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés:
Bayern München (német) - Real Madrid (spanyol) 1-2 (1-0)

gólszerzők: Vidal (25.), illetve C. Ronaldo (47., 77.)

A szerdai nap másik két mérkőzésén:

Borussia Dortmund (német) - AS Monaco (francia) 2-3 (0-2)
gólszerzők: Dembélé (57.), Kagava (84.), illetve Mbappé (19., 79.), Bender (35., öngól)

Atlético Madrid (spanyol) - Leicester City (angol) 1-0 (1-0)
gólszerző: Griezmann (28., 11-esből)