Musorujsag
Élő Eredmények
 

Tagadja a Bayern Kassai megkergetését

A Bayern München tagadja azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Real Madrid otthonában 4-2-re elveszített, és a bajorok kiesését eredményező BL-negyeddöntő után három müncheni játékos berontott volna Kassai Viktor játékvezető öltözőjébe.

A madridi Marca korábban a spanyol "La Sexta" tévécsatorna egyik riporterére hivatkozva azt írta, hogy Arturo Vidal, Thiago Alcántara és Robert Lewandowski a meccs után az öltözőben kérte számon a magyar bírón a meccsen elkövetett hibáit, a játékvezetők biztonságának garantálása érdekében pedig még rendőrt is kellett hívni.

A Bayern München a szerdai hazaérkezést követően határozottan tagadta mindezt. Az egyesület közleménye szerint senki nem szidta és követte Kassai Viktort az öltözőjébe, és a rendőröknek sem kellett közbeavatkozniuk. A bajor klub verzióját támasztja alá az UEFA jelentése is, amely szerint nem kellett intézkedni. „A tegnapi Bajnokok Ligája-meccsek után nem indultak fegyelmi eljárások.“

Mint arról korábban beszámoltunk, a Real Madrid hazai pályán hosszabbítás után 4-2-re nyert, ezzel 6-3-as összesítéssel ejtette ki a Bayernt a legrangosabb európai kupasorozatból.