Észre sem vette a bírócserét a Fradi kapusa

A hosszú idő után újra élvonalbeli bajnokin a kapuban álló Holczer Ádám annyira a védésre koncentrált a Vasas elleni mérkőzésen, hogy észre sem vette a bírócserét.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros - a kapuban a sérült Dibusz Dénest helyettesítő Holczerrel - múlt szombaton hazai pályán 1-0-s vezetés után 2-1-re kikapott az angyalföldiektől, a mérkőzés 21. percében pedig Farkas Ádám játékvezető sérülés miatt átadta a sípot Bognár Tamásnak.

A 29 éves hálóőr a téli szünetben érkezett vissza a zöld-fehérekhez a másodosztályú Soroksártól. A szombati meccset megelőzően legutóbb 2010. szeptember 18-án védett az NB I-ben, a Ferencváros kapujában pedig 2009. augusztus 21-én állt élvonalbeli mérkőzésen. A klub hivatalos honlapjának adott interjúban elárulta, a meccs napján nagyon feszült volt, ami érdekes módon az első bekapott góllal múlt el. "Nagyon szerettem volna, hogy nyerjünk, és rajtam ne múljon semmi. Nagyon sokat vártam erre, hogy újra az NB I-ben védjek, és külön öröm, hogy a Fradiban jött össze. Nyilvánvaló, hogy erősebb drukk volt bennem, mint Soroksáron a második, harmadik év végén, amikor rendszeresen játszottam. Nem nagyon lehetett hozzám szólni. Annyira bezárkóztam a világomba, hogy a bírócserét se vettem észre, Czakó Petitől hallottam a félidőben. Az a furcsa kettősség, hogy ezt a feszültséget a kapott gól oldja fel. Persze nem örültem, hogy átestem a tűzkeresztségen, de utána már kevésbé voltam feszült."

Balogh Tamás kapusedzővel kiértékelték a mérkőzést, a tréner pedig nem talált kivetni valót Holczer teljesítményében. "Ami feltűnt neki, hogy jobblábas létemre sokszor jobbal a bal lábamra tettem a labdát, aztán azzal rúgtam előre. A gólokat is átnéztük, sajnos mindkét esetben kiszolgáltatott helyzetben voltam."

Dibusz Dénes visszatérésére még várni kell, így a Gyirmót elleni hétvégi bajnokin és a Budafok elleni kupameccsen minden bizonnyal még Holczer Ádám fog védeni. "Bízom benne, hogy jut még nekem tétmeccs a következő hetekben. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy Dini egy-két hetes kihagyása nem törli el az elmúlt három évet. Biztos úgy dolgozik ő is, hogy minél hamarabb visszatérhessen a kapuba, de nekem is az a célom, hogy ott lehessek a pályán. Akkor lennék a legboldogabb, ha a hátralévő összes meccsen én védenék, aztán meglátjuk, mennyi jön össze."