Musorujsag
Élő Eredmények

Teltház lesz a Magyar Ring bokszgálán

MTI/M1
Minden jegy elfogyott a szombati, székesfehérvári Magyar Ring profi ökölvívógálára, melynek fő mérkőzését Szellő Imre és Tóth Tamás vívja a Boksz Világszervezet (WBO) nemzetközi cirkálósúlyú címéért és a magyar bajnoki címért.

A hétvégi rendezvényen csak hazai öklözőket láthatnak majd a nézők, ami tudatos döntés eredménye. Rácz Félix, a szervező Felix Promotion vezetője csütörtök este az M1 aktuális csatornán elárulta, hogy külföldön nem ritka a hasonló gála, többek között azért, mert a rajongók jobban kötődnek a hazai versenyzőkhöz, mint a számukra sokszor ismeretlenebb külföldiekhez.

Szombaton három címmérkőzést is rendeznek, a Szellő-Tóth csata mellett ugyanis Bozai Gyula és Darmos József az interim magyar cirkálósúlyú címért küzd majd meg, míg Törteli Balázs váltósúlyú magyar bajnoki címét teszi kockára Rácz Antallal szemben.

Rácz Félix az est csúcsmérkőzésén kiélezett küzdelmet vár, szoros csatát, melyben – mint mondta – benne van a kiütés esélye is. A menedzser elárulta: a mérkőzést a magyar bajnok Tóth csapata kezdeményezte, mert a bajnoki cím elhódítása és megvédése után szintet akartak lépni. Ezért Rácz tiszteli őket, a meccsel kapcsolatban ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a győztes mindent visz, a vesztes viszont mindent elveszít, azaz mindkét ökölvívó számára óriási lesz a tét a 12 menetes összecsapáson.

A gálát az M4 Sport szombaton 22.30-tól közvetíti.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Erdei Zsolt: "2024-ben virítani kell, nincs mese"
Komoly elismertséget akar szerezni sportágának Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) új elnöke, aki szerint a 2020-as olimpián még kevés az esély a kiugró magyar szereplésre, négy évvel később azonban már kötelező érmet szerezni az ötkarikás játékokon.
Ökölvívás
Törteli kiütéssel kedveskedne barátainak
Törteli Balázs hazai közönség előtt védené meg magyar bajnoki címét a Felix Promotion április 22-én, Székesfehérváron rendezendő bokszgáláján.
Ökölvívás
Legenda vezeti a Szellő-Barbár WBO-címmeccset
A brit bírólegendát, Mickey Vannt delegálta a Boksz Világszervezet (WBO) a Szellő Imre – Tóth Tamás interkontinentális címmérkőzésre, amely a Felix Promotion április 22-én, Székesfehérváron rendezendő gálájának főmérkőzése lesz.
Ökölvívás
Magyar bajnoki cím a tét a Bozai-Darmos összecsapáson
A Felix Promotion április 22-én, Székesfehérváron rendezi következő televíziós bokszgáláját, ami a Szellő Imre – Tóth „Barbár" főmérkőzésen kívül is tartogat izgalmakat, ugyanis az ideiglenes magyar bajnoki címért Bozai Gyula és Darmos József küzd meg egymással.
Ökölvívás
Erdei Zsolt: "Folyamatosan kattog az agyam"
A Magyar Ökölvívó Szövetség közgyűlése Erdei Zsoltot öt évre, egyhangúlag választotta elnökévé, miután megköszönték a tisztséget 1996 óta betöltő Csötönyi Sándor munkáját. A leköszönő vezetőt később tiszteletbeli elnöknek nevezték ki. Megújult az elnökség összetétele is, érdekesség, hogy a testületben ökölvívó nem kapott helyet, ám a szakmai munkát a sportágban érdekelt edzői bizottság tagjai végzik majd. A korábban a Madárfészek Akadémián tevékenykedő Erdei teljes mellszélességgel a szövetség irányítására fókuszál, jelenleg az átadás-átvétel fázisában a főbb célkitűzések megalkotásával foglalatoskodik. A sportolóként olimpiai bronzéremig jutó "Madár" a Sportreggeliben számolt be a szombati ülés eseményeiről, és a jövőbeli terveit is vázolta.
Ökölvívás