Borkai Zsolt: Sokat jelentenek Magyarországnak a játékok

Borkai Zsolt szerint sokat jelent Magyarországnak és a magyaroknak a győri rendezésű 14. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF).

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, egyben Győr polgármestere ezt a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MVJSZ) szekszárdi közgyűlésén hangsúlyozta, ahol bemutatta a nyári játékok helyszíneit, az előkészületek jelenlegi állását.

Az EYOF honlapjának beszámolója szerint a közgyűlésen a május végén kezdődő országos lángfutás külön témaként szerepelt, hiszen az európai olimpiai láng az ország számos részére eljut, köztük a megyei jogú városokba is. Mint Borkai Zsolt elmondta, látható, hogy az ötkarikás esemény még akkor is sokat jelent Magyarországnak, a magyaroknak, ha ifjúsági rendezvényről van szó, hiszen sikeréért rengetegen fogtak össze.

Szita Károly, a szervezet elnöke kifejtette, az MVJSZ-be tartozó 23 város évente összesen mintegy 20 milliárd forintot fordít sportcélokra, ezzel az állam után a második legnagyobb támogatója a sportéletnek. Kiemelte, a megyei jogú városok vezetői szomorúak amiatt, hogy Magyarország nem rendez olimpiát, de büszkék arra, hogy ifjúsági olimpiát igen.

Az EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye, ahol tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek. Ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak a győri eseményre. Magyarországot 152 sportoló képviseli, ami rekordnak számít.