Musorujsag
Élő Eredmények

„Életemben nem versenyeztem kevesebb motorerővel!” – rádiós üzenetek Bahreinből

ESPN
Fernando Alonso ismét odaszól a Hondának; Valtteri Bottas megkapja a legkevésbé vár utasítást; Kimi Räikkönennek ismét meggyűlik a baja a versenyautóval – az ESPN segítségével a bahreini hétvége után is összegyűjtöttük a legemlékezetesebb rádiós üzeneteket.
Fernando Alonso (Fotó: XPB) Fernando Alonso (Fotó: XPB)

 „Nem tudom, mint csinál Wehrlein” – „Wehrlein sem tudja, mit csinál Wehrlein, szóval ne aggódj miatta” – Esteban Ocon beszorult a tavalyi csapattárs mögé az időmérőn, mérnöke pedig odaszúrt egyet a németnek, aki egy időben esélyes volt az istálló egyik versenyzői ülésére…

„Elromlottak a fékek. Áááhh!” – dühöngött Max Verstappen miután autója a gumifalban kötött ki, ígéretes versenye pedig pillanatok alatt véget ért.

„Légy szíves engedd el Lewist” – „Megerősíted? Az utolsó körben növeltem a távolságot” – egy nappal az első pole pozíció megszerzését követően Valtteri Bottas megkapta azt az üzentet, amit egyik pilóta sem akar megkapni: el kell engedni a csapattársát…

„Rendben Lewis, csökkents a távolságot. Valtteri megkapta az üzenetet” – így szólították fel előzésre Hamiltont először…

„Ne tartsd fel Lewist, két másodperccel gyorsabb körönként és a győzelemért harcol. Kérlek, engedd el Lewist” – és így kérték Bottast másodszor a márkatárs elengedésére…

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

„Hogy előzhetnek meg?! Háromszáz méterrel voltak mögöttem, és megelőznek az egyenesben. Soha életemben nem versenyeztem ennél kevesebb motorerővel! **** hogy mi? Háromszáz méterrel mögöttünk volt az egyenesben?”

„Fernando, fontolgatjuk a B tervet, hogy állnak a gumik? – „Ember, csinálj, amit akarsz!” – folytatódott a McLaren-Honda vesszőfutása, Alonso pedig ismét odaszúrt a japánoknak, jelenlegi helyzetében pedig a stratégia sem tudta lázba hozni…

„Ellenőrizzétek, mi történt a négyes kanyarban. Alacsony a sebesség, valami nincs rendben.” – „Látjuk a problémát Kimi, nemsokára jelentkezünk egy megoldással.” – „Gyerünk, ez tényleg zavaró.” – újabb verseny, újabb frusztráló gondok Räikkönennél. A finn Kína után most is gyors megoldást várt csapatától, a Ferrari azonban nem tudott azonnal reagálni a problémára.

„Motor. Motorprobléma. Box” – Alonso futamának ismét egy technikai hiba vetett véget, röviddel azután, hogy leelőzték a pályán.

„Első hely Sebastian! Első hely! Micsoda verseny, te voltál a leggyorsabb! Te voltál a leggyorsabb.” – „Igen, igen, igen, igen, igen, erről beszélek!” – így ünnepelte a győzelmet a Ferrari és Sebastian Vettel, aki egy „régi klasszikust” is elővett idei második sikere után.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak