Prost irányt mutat – méghozzá előre tovább

A Renault nagykövete szerint változtatásokra van szükség.

 

Alain Prost (Fotó: XPB) Alain Prost (Fotó: XPB)



A négyszeres világbajnok Alain Prost idén a Renault nagyköveteként járja a bokszutcát, és természetesen, mint minden korabeli menőnek, neki is felsejlenek az F1 hőskorának emlékei. Az pedig szerinte sokkal veszélyesebb, és egyben erőteljesebb is volt, melynek második fele ráférne a mai F1-re is.

A francia boldog lenne például, ha komolyabb lóerővel bíró autókkal köröznének a versenyzők: „Úgy vélem, változások szükségesek, több erő kell az autókba” – fejtette ki véleményét az Autocar hasábjain.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)



„Még egyszerűbb motorra volna szükségünk, ami olcsóbb is egyben, de bír a mai elektronikai részegységekkel is”

„Amikor nemrég ismét turbós autót vezettem (’80-as évekbelit), nem nagyon tudtam elképzelni, hogy hogyan is csináltam én ezt az egészet anno. A lábak a tengely előtt voltak, és a pályák nem igazán bírtak biztonsági elemekkel. Nagyon-nagyon örült korszak volt ez” – tette hozzá Prost, aki elmondta továbbá, hogy nem túlzottan nagy rajongója a mai előzést elősegítő eszközöknek, mint pl. a DRS.

Jolyon Palmer, Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Jolyon Palmer, Valtteri Bottas (Fotó: XPB)



„A motorsportan távol kell maradnunk bármilyen mesterséges megoldástól.”

„A mesterséges dolgok a versenyzésben egyszerűen nem működnek. Nem szeretem a DRS előzéseket. A nézők pontosan tudják, hogy ezek az előzések nem túl nehezek, nem különleges manőverek. Semmi értelmük sincs!” – jelentette ki Prost, aki hozzátette, hogy azért a 2017-es versenyekben látott előzések egyelőre elnyerték a tetszését.