Musorujsag
Élő Eredmények

Továbbra is magyarok köré építi csapatát a DVTK

M4 Sport
A DVTK Jegesmedvék csapatvezetője, Nagy Ádám az M4 Sportreggeliben Vas János leigazolása kapcsán kifejtette, továbbra is hazai jégkorongozókra épít a címvédő, amely nemcsak a magyar bajnokságban szeretne bizonyítani a következő szezonban.

Egri István elnök még az utánpótlás-válogatottnál végzett csapatvezetői munkája során ismerte meg Vas Jánost, aki két évre írt alá, egy hosszúnak nem mondható tárgyalássorozatot követő megegyezés zárásaként.

Az ereje teljében lévő, 91-szeres magyar válogatott játékossal vezérként számolnak a Diósgyőrben, és szerződtetése igazolja, a legjobb honi játékosoknak is vonzó lehet a borsodi klub, ahol abban a szerencsés helyzet alakult ki, hogy válogathatnak a szakvezetők, kivel erősítenék meg keretüket.

Nagy leszögezte, hogy idegenlégiósokból valóban csak a minőségi jöhet szóba, mert főleg azoknál, akik először igazolnak hazánkba, sokszor előfordul, hogy időbe telik még megszokják az itteni viszonyokat. Az előző szezon tapasztalata is mutatja, a magyar mag húzza leginkább a csapat szekerét.

A következő idény céljai közt az interjúban a hazai eredményesség megőrzésén túl, a sikeresebb kontinentális kupa-szereplést jelölte meg a miskolci szakember, aminek nehézségeiről a videóban hallhat bővebbet.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A paintball már nem játék, hanem sport
Hajlamosak vagyunk legyinteni, ha a paintball kerül szóba, ám Ludas Viktor szerint napjainkban már ez is ugyanolyan sport, mint a foci vagy a kosárlabda, edzésekkel, pozíciókkal, taktikával.
Egyéb
Kovács Nikolett: A mocskos anyagiak miatt hagytam ki három évet
Újra versenyen Magyarország legsikeresebb női motorversenyzője, Kovács Nikolett. A 34 éves sportoló anyagi okok miatt kényszerűségből szüneteltette karrierjét, azonban 2017-ben, magyar támogatókkal a háta mögött visszatér az aszfaltra.
Technikai