Ungvári Miklós Eb-negyeddöntős

Ungvári Miklós második győzelmével bejutott a negyeddöntőbe, Gercsák Szabina vigaszágra került, Ungvári Attila pedig búcsúzott a varsói cselgáncs Európa-bajnokságon.

Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós a 73 kilogrammosoknál a 16 között Dmitrijs Fedosejenkovsszal csapott össze, és a háromszoros Európa-bajnok magyar - aki 36 évével a varsói küldöttség korelnöke - könnyedén elbánt lett ellenfelével. Három perc elteltével horogdobással vazaarihoz jutott, majd a balti dzsúdóst harmadszor is intették, ami az új szabályok szerint már leléptetést jelentett. Ungvári a nyolc között a várakozásokkal ellentétben nem Lasa Savdatuasvilivel találkozik - akitől kikapott a londoni olimpiai döntőben -, hanem a grúz cselgáncsozót "eltakarító" osztrák Lukas Reiterrel.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Gercsák a 70 kg negyeddöntőjében a holland Sanne van Dijkével került szembe, akivel hasztalanul tusakodtak a rendes mérkőzésidőben. A ráadásban aztán a tavaly Eb-harmadik miskolci versenyző egy csípődobás következtében a földre került, ellenfele vazaarival nyert, így a 20 éves Gercsák a vigaszágon folytatja szereplését.

A Karvaly becenévre hallgató Ungvári Attila a 81 kilósoknál a grúz Zebeda Rekviasvilivel találkozott, akitől kikapott idén a párizsi Grand Slam-viadalon. A ceglédiek Eb-harmadikját kétszer is intették, majd a grúz földre vitte őt, és karfeszítést kezdeményezett, ahonnan már nem volt menekvés. Ungvári ezzel befejezte szereplését az Eb-n.