Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso Amerikában – a hétvégén megkezdte az ismerkedést az IndyCarral

F1Fanatic
Fernando Alonso a hétvégén máris belevágott az amerikai kalandjába. Alabamában kezdte meg az ismerkedést az IndyCar világával és új csapatával – sajtótájékoztatóján a rá váró kihívásról és további terveiről beszélt.
Fernando Alonso (Fotó: IndyCar) Fernando Alonso (Fotó: IndyCar)

Alabamában versenyzett az IndyCar mezőnye ezen a hétvégén, ám ezúttal nem csupán a pályán, a pálya szélén zajló események is tartogattak érdekességeket. Fernando Alonso Zak Brownnal együtt érkezett Amerikába, hogy megkezdje a május végi Indy 500-as viadalra való felkészülést. Az első lépést az Andretti Autosporttal és az indycaros közeggel való ismerkedés jelentette.

Egy hivatalos sajtótájékoztatót is tartott csapatával, melyen döntése hátteréről is részletesen mesélt. „Négy-öt évvel ezelőtt elkezdtem gondolkodni arról, hogyan tudnék versenyzőként még többet javulni, még kiforrottabbá válni. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, meg kell nyerned a világ legnagyobb versenyeit a világ legnagyobb presztízzsel bíró sorozataiban. Ezt véleményem szerint a Forma–1-ben, az Indy 500-on és a Le Mans-i 24 óráson lehet megvalósítani, amit én mesterhármasnak hívok” – indokolta szereplését a spanyol.

Hozzátette, e lehetőség korábban jött a vártnál. „A célom – ami nagyon ambiciózus cél, mivel eddig csak egy ember érte el – elég vonzó volt akkoriban, de nem gondoltam, hogy részt vehetek versenyeken a Forma–1-en kívül az F1-es visszavonulásom előtt. De most sor kerülhet rá már idén, ami miatt büszke vagyok a csapatra. Az utóbbi két évtizedben olyan profivá vált ez a sportág, hogy nehézzé vált a kategóriák közötti ugrálás egy szezonon belül. Ez nem teremtett precedenst, de a versenyző, aki utoljára próbálkozott ilyesmivel, annak több hónapos felkészülési ideje volt, sokat tesztelhetett a különböző oválpályákon. Ez a mostani elég különleges helyzet, és tisztában vagyok vele, mennyire nehéz. Minden szurkoló tudja ezt. De ha szereted a motorsportot, akkor jó hírnek találod.”

Fernando Alonso (Fotó: IndyCar) Fernando Alonso (Fotó: IndyCar)

Ami az esélyeket illeti, vannak, akik máris meglepetésgyőzelmet remélnek a kétszeres világbajnoktól, mások arra figyelmeztetik őt, hogy nehezebb dolga lesz az átállással, mint elsőre gondolná. Alonso nem bocsátkozik jóslatokba, azt viszont már most jelezte, hogy ha nem sikerül nyernie, még mindenképpen visszatér Indianapolisba. „Meglátjuk május 29-én hétfőn, hogy hogy fest a helyzet, mennyi tapasztalatot szerzek, mennyire érzem magam versenyképesnek, mennyire élveztem. Ezt most a versenyautók szeretete miatt csinálom, szeretem a leggyorsabb autókat vezetni. Az Indy 500 az egyik legnagyobb verseny a világon, vonz, hogy versenyezzek rajta, hogy megtapasztaljam az érzést. Mindenki azt mondja, különleges a hangulata.”

„Bármilyen eredményt is érünk el vasárnap, át fogjuk gondolni a jövőt. Ha kiforrott versenyzővé akarok válni, ha a legjobb akarok lenni a világon, és nyerni akarok a különböző sorozatokban, különböző technikával, alkalmazkodnom kell, javulnom versenyzőként. Ha meg akarom valósítani, akkor nyernem kell. És ha nem idén, akkor majd legközelebb.”

A spanyol úgy véli, az általa említett három verseny közül az indianapolisi számít a legnehezebbnek egy F1-ből érkező versenyző számára. „Azért akartam először a Le Mans-i 24 óráson versenyezni, mert ott nincs szükség olyan hosszú időre az alkalmazkodáshoz, mivel nagyon hasonló lehet a vezetés, és sok versenyző van, aki beül egy Le Mans-i autóba, és semmi nehézsége nincs az átállással. A legnehezebb feladatot egy F1-es versenyzőnek mindenképpen az Indy 500 jelenti.”

Fernando Alonso (Fotó: Andretti Autosport) Fernando Alonso és andrettis csapattársai (Fotó: Andretti Autosport)

Azon belül is a legtöbben az állandóan forgalomban történő autózást emlegetik az F1-esek számára idegen és szokatlan körülménynek. „A forgalom fontos dolog, ahogy hallom. Meglátjuk, hogy meg tudom-e tanulni olyan gyorsan, ahogy kell. Az újraindítások és a stratégiák is mások lesznek. De a lehető legjobb csapatnál vagyok ahhoz, hogy ilyen leckéket tanuljak meg. Gil de Ferran lesz az edzőm, ami szerintem nagyon hasznos lesz az újdonságok megtanulása szempontjából. Felkészült leszek – még nem vagyok az, de három héten belül már az leszek” – vetítette előre.

Alonso a tervek szerint május 3-án ül először indycaros autójába – ez lesz az első tesztnapja az indianapolisi futam előtt.

További tartalmak