Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica már nem zárja ki a visszatérést

GMM
Robert Kubica már nem tartja kizártnak, hogy egy nap visszatér a királykategóriába, igaz, tisztában van azzal, hogy erre jelenleg nagyon kevés esély mutatkozik, és ha mégis összejön, a lengyel pilóta egyfajta „második debütálásként” tekint majd rá…
Robert Kubica (Fotó: XPB) Robert Kubica (Fotó: XPB)

Kubica ígéretes F1-es pályafutása 2011 egy pillanat alatt ketté tört, amikor az akkori Renault-pilóta súlyos ralibalesetet szenvedett. Noha a karja komolyan megsérült, a versenyzéssel nem hagyott fel, igaz, jó ideig a rali világában próbált érvényesülni (együléses autót akkor még nem tudott volna tökéletesen vezetni), 2016 végén viszont visszatért a pályaversenyzéshez.

Noha a WEC-ben való debütálás végül elmaradt, a lengyel továbbra sem tett le az aszfaltra való visszatérésről. „Nincs okom a panaszra. Új utat kell keresnem, és nyugodt vagyok” – nyilatkozta a Sokolim Okiem című lengyel lapnak.

Robert Klubica (Fotó: Photo4 / XPB Images) Robert Klubica (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Ami a régi/új kihívásokat illeti, Kubica nemrég egy GP3-as autót tesztelt az olaszországi Franciacorta-pályán, ahol 70 kört teljesített. „Nagyon örültem az eredményeknek, de még nagyon sok dolgon kell javítani. A fizikai és a felkészültségi oldalon is fejlődni kell még” – magyarázta a 2008-as Kanadai Nagydíj győztese, aki most vezetett először formaautót 2010 óta.

Bár kézsérülése (és annak hosszabb távú következményei) sokáig távol tartották választott szakágától, Kubica most már nem zárkózik el attól, hogy egy nap valamilyen formában ismét kipróbálja magát az együlésesek világában. „Sohasem mondtam, hogy visszajövök, de azt sem, hogy nem fogok. Nem tudom, mit hoz a jövő. Egyszer volt esélyem a tesztelésre, de az túlságosan korai volt. Azt mondják, a türelem meghozza jutalmát, de az F1-nek megvan a maga ritmusa.”

„Egy rendkívül extrém sportról beszélünk, és nem is tudom, volt-e olyan versenyző a történelemben, aki 15 év alatt kétszer debütált. Voltak olyanok, mint (Michael) Schumacher, aki visszavonult, de majd később ismét autóba ült, de számomra ez olyan lenne, mint egy második bemutatkozás” – zárta gondolatát a 32 éves sportember.

2010, Robert Kubica Malajziában (Fotó: xpbimages.com) 2010, Robert Kubica Malajziában (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak