Musorujsag
Élő Eredmények

Kim Rasmussen: Fel kell falni a szlovákokat a vb-selejtezőn

M4 Sport
A júniusi szlovákok elleni világbajnoki-selejtezők előtt utoljára tartott kétnepos összetartást Kim Rasmussen, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki az M4 Sportnak nyilatkozva leszögezte, érvényesíteni kell majd a magyar csapatnak a nagyobb tudását.

„Nyernünk kell. Erősebb csapatnak kell lennünk, mint a szlovákoké – tekintett előre kertelés nélkül a dán szakember. Az egész a koncentráción fog múlni. Kemény védekezéssel és lerohanásokkal fel kell majd falnunk őket, ahogy tettük azt márciusban a horvátokkal. Ők az első tizenöt-húsz percben tartották velünk a lépést, aztán lassan elhúztunk. Erre kell majd fókuszálnunk, különben úgy járhatunk, mint a csehek ellen az Európa-bajnokságon.”

A hétfői és keddi összetartásból a Bajnokok Ligája négyes döntőjére készülő győri játékosok csak ez első napon vették ki a részüket.

A keret legközelebb a bajnokság vége után, júniusban találkozik. A szlovákok elleni vb-selejtezőket június 10-én és 15-én vívja a magyar csapat, de a felkészülés részeként 2-án, Debrecenben zárt kapus mérkőzésen összeméri erejét a román válogatottal is.

További tartalmak