Musorujsag
Élő Eredmények

Leo: télikabátban jött májusban, de otthonra lelt Magyarországon

M4 Sport
Az M4 Sport Fradi Tv című műsorában Leandro de Almeida és az őt meglátogató édesapja mesélt a zöld-fehérek játékosának karrierjéről, amiben nagy utat járt be Brazíliától a magyar válogatottságig.

A Ferencváros védője kisgyerekként futsallal kezdte, és nem is szeretett nagy pályán játszani, mert itt többet lehette nála a labda

Később édesapja, Erazo állította válaszút elé: vagy áttér a nagypályára, vagy forduljon a tanulás felé. A döntés eredményét már tudjuk, ahogy azt is, mint oly sok brazil futballista, Leandro is Európába vágyott. Így került Magyarországra.

Az édesapa elismerte, nehezen engedték el az akkor 17 éves fiukat, egy számukra ismeretlen helyre.

„Egyből kerestem a térképen, hova jövök pontosan, milyen idő van errefelé. Mi Brazíliában azt gondoltuk, fázni fogunk. Úgy is jöttem májusban, nagykabátban. Itt meg harminc fok volt” – mosolygott a kezdeteken az idővel az állampolgárságot is megszerző, a magyar válogatottban 16-szor szereplő játékos.

Családja nem tudta szemmel követni a teljesítményét, mivel akkoriban még nem működtek a videómegosztók, így mikor a szünetekben hazalátogatott, kazettákon vitte magáról a felvételeket. Így legalább működött, hogy csak a jobb meccseit mutatta meg…

Rövid ideig vissza is tért, az Atlético Paranaensével a Libertadores Kupa fináléjáig jutott, aminek szülei azért is örültek, mert sűrűbben találkozhattak gyermekükkel.

„Titkon bíztunk benne, hogy tovább marad, de láttuk rajta, valójában már Magyarország az otthona” – vallotta be édesapja, aki rendkívül büszke fia hazánkban befutott karrierjére. Még az is előfordult, hogy egy brazil rádióműsorba is meghívták Leo válogatottbéli szereplése kapcsán. Érthetően mindketten bánják, hogy az Eb-szereplésről lemaradt, de így is többet ért el, mint remélték, mikor belevágott a nagy kalandba.

A 35 éves labdarúgó fia, Alex azonban már úgy gondolja, nem a Fradi bekkje a família legjobb futballistája…

További tartalmak