Musorujsag
Élő Eredmények

„Állhatatos, mint Alonso” – főnöke szerint erősen Pérezt alulértékelik

Racer
Fernando Alonsóéhoz hasonlítja Sergio Pérez állhatatosságát a Force India helyettes csapatfőnöke. Szerinte erősen alulértékelik a mexikóit.
Sergio Perez (Fotó: XPB) Sergio Perez (Fotó: XPB)

Sergio Péreznek a mostani már a harmadik szezonja a Force Indiával, és elmondhatja magáról, sokak előzetes várakozását felülmúlta a csapatnál. Tavaly ő volt az első az istálló történetében, aki egy szezon alatt 100-nál több pontot tudott gyűjteni, emellett meglepetés dobogókat, kiugró eredményeket is elért, legutóbb Bahreinben pedig a 18. rajthelyről előrekapaszkodva ért célba a 7. helyen.

Főnöke, Bob Fernley szerint igazán megérdemelné, ha jobban elismernék teljesítményét. „A bahreini szuper versenyzés volt. Folyamatosan mondogatjuk, hogy Checót alulértékeli a közvélemény” – nyilatkozta a Racernek. „Hihetetlen versenyző! Ha csak egy kicsit is esélyt szimatol az előzésre vagy a pontszerzésre, ő biztosan mindig ott lesz!”

A szakember kiemelte, versenyzőjük egyik legnagyobb erősségét éppen a csaták során látott megtáltosodása jelenti. Ő ilyen tekintetben az egyik legjobbhoz, Fernando Alonsóhoz hasonlítja. „Elképesztő állhatatosság jellemzi, ami Fernandót is. De megvan benne az a higgadtság és finomság is, ami lehetővé teszi, hogy hozza, amit a gumikon elvárunk tőle, amire nekünk szükségünk van. Kivételesen jó versenyző, és nagyon büszkék vagyunk, hogy a sorainkban tudhatjuk” – jelentette ki.

Sergio Pérez (Fotó: XPB) Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Persze másik versenyzőjéről, a mindhárom eddigi versenyén a 10. helyen célba érő Esteban Oconról sem feledkezett meg, akinek következetessége (félig) újonclétére szintén elismerésre méltó. „Rendkívül magabiztos, és ez meghozza az eredményt. Érett fiatalember, akit még csiszolni kell ugyan, és aki még mindig csak tanul. De Bahrein volt az első olyan helyszín, amelyet már ismert, tehát a korábbi helyszínek mind újak voltak számára. Jelenleg két nagyon erős versenyzőnk van” – állapította meg.

Az eredmények pedig önmagukért beszélnek: a Force India ugyan saját bevallása szerint tempó tekintetében elmarad a Williamstől, a Haastól, a Renault-tól és a Toro Rossótól, mégis valamennyiüket megelőzve foglalja el a konstruktőri 4. pozíciót.

További tartalmak