Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszabbított két ász az Alba Fehérvárnál

MTI
Az Alba Fehérvár férfi kosárlabdaklub Lóránt Péterrel és Markovic Lukával is szerződést hosszabbított, mindketten további két évig erősítik a jelenlegi listavezető együttest.

A szerdai sajtótájékoztatón Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke kijelentette: Magyarország egyik legjobb és hazánk egyik legtehetségesebb játékosával kötöttek szerződést.

Megjegyezte, hogy a felnőttek mellett az utánpótlásra is kiemelt figyelem jut, ennek megfelelően hosszú távú profi szerződést kötöttek három, a klub utánpótlásában játszó kosarassal, Takács Martinnal, Takács Milánnal és Pávay Kornéllal.

Halm Rolland, a sportklub ügyvezető igazgatója szerint hosszú ideig stabil csapatot eredményezhet a két játékos maradása, amely akár az együttes külföldi kosárlabdázóinak további fehérvári szereplését is elősegítheti.

Cser-Palkovics András polgármester szerint a múlt vasárnapi, Falco elleni magabiztos siker is mutatta, hogy a két játékos mennyire meghatározó tagja a csapatnak. Úgy vélte, a magyar mezőny meghatározó klubjaként nemzetközi porondon is eredményeket érhet el a csapat, mivel a „magyar mag” együtt marad.

Simon Balázs, az Alba Fehérvár sportigazgatója hangsúlyozta, hogy állandóság és folytonosság jellemzi a klub stratégiáját, ehhez a meglévő értékek megtartása elengedhetetlen. Jelezte, hogy a jelenlegi keretből minden magyar kosaras élő szerződéssel rendelkezik, de további igazolások sem kizártak.

Lóránt Péter kiemelte: részéről fel sem vetődött a távozás, mert jól érzi magát Székesfehérváron. Mint mondta, az előző szezon is sikeres volt, idén azonban sikerült szintet lépniük, amit a jövőben tovább folytathatnak.

Markovic Luka elmondta, hogy a klubnál minden feltétel adott a színvonalas szakmai munkához. Reményei szerint a bajnoki címet is megszerzik, és így kezdhetik el az újabb két évet.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Lerakták a Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkövét Pécsen
Ünnepélyes keretek között letették a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai bázisán nyugvó pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia több mint 2,5 milliárd forintos beruházással megvalósuló sportkomplexumának alapkövét.
Kosárlabda