Musorujsag
Élő Eredmények

„Örökké hálás leszek, amiért megmentették az életemet!”

BBC, Facebook
A Williams jótékonysági árverést tart a szerencsétlenül járt fiatal versenyző megsegítéséért, ő pedig balesete óta először szólalt meg és mondott köszönetet az érte összefogóknak.
Billy Monger (Fotó: Justgiving.com/JHR) Billy Monger (Fotó: Justgiving.com/JHR)

Az egész motorsport-társadalmat megrázta Billy Monger közel két hete a Donington Parkban történt horrorisztikus balesete, melynek következtében a 17 éves versenyző mindkét lábát amputálni kellett. F4-es csapata az interneten gyűjtést indított azzal a céllal, hogy három hónap alatt 260 ezer angol fontnyi összeggel tudják segíteni felépülését, rehabilitációját.

Az akciót számos Forma–1-es versenyző is felkarolta, Jenson Button és Max Verstappen például egyaránt nagyjából 5,5 millió forintnak megfelelő összeget adományozott neki. A Williams pedig nemrég bejelentette, árverést indít, s a Felipe Massa által Szocsiban viselt overall, valamint Lance Stroll oroszországi cipője eladásából befolyt összeget is a brit tehetségnek adja.

A sportkedvelők összefogásáról mindent elmond, hogy már több mint háromszorosa gyűlt össze az eredetileg célba vett pénznek…

Mongert időközben már felébresztették a mesterséges kómából, s azóta első nyilatkozatát is közzétette közösségi oldalán. Rendkívül hálás volt az őt megsegítő embereknek, de elsősorban testvérének, Bonnynak tartozott köszönettel. „Hatalmas köszönet mindannyiótoknak! A kedves szavaitok nekem és a családomnak is erőt adtak az elmúlt héten” – írta. „Az a szeretet és nagylelkűség, amit a motorsportcsaládunk, a szurkolók és mindenki irányomba mutatott, egészen elképesztő és inspiráló. A pályabírók, az orvosok, a mentősök, légi mentők és a Queens orvosi központ dolgozói nélkül ma nem lennék itt! Örökké hálás leszek, amiért megmentették az életemet!”

„A legnagyobb hősöm viszont ebben a tragikus eseményben a nővérem volt, Bonny, aki akaraterőt adott nekem, hogy tovább harcoljak. Ez egy olyan érték, amit egész életemben őrizni fogok” – ígérte.

Nem csak az összefogás, de a szomorú sorsú versenyző hozzáállása is példaértékű lehet az autósport és a sport világa számára.

További tartalmak