Musorujsag
Élő Eredmények

A Real Madrid és a Bayern München is részt vesz a Puskás-Suzuki Kupán

MTI
A Bayern München és a Real Madrid korosztályos együttese is részt vesz a jubileumi, tizedik Puskás-Suzuki Kupán. Az U17-es nemzetközi labdarúgótornát június 1-5-én rendezik meg a felcsúti Pancho Arénában.

„Óriási siker nemcsak a klubnak, hanem az egész magyar labdarúgó-utánpótlásnak, hogy ilyen színvonalas tornát rendezhetünk, amelyen kiemelkedő minőségű ellenfelekkel találkozunk – nyilatkozott Mészáros Lőrinc, a házigazda Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján. – Az idei tornánk nívósabb lesz, mint a korábbiak, és nagyon bízom benne, hogy az elkövetkezendő években Európa legjobbja lesz. Bár talán már most is az.”

A PFLA elnöke még hozzátette: újabb tíz évre szóló megállapodást kötöttek a Magyar Suzuki Zrt-vel, a torna névadójával. Megemlítette: a 10. kupán nagyon bízik az első felcsúti tornagyőzelemben.

„Ennél sokkal fontosabb, hogy a hagyományainknak megfelelően továbbra is nívós tornát rendezzünk, és segítsük a pályára lépő fiatalok fejlődését, úgy a magyarokét, mint a külföldiekét.” – tette hozzá.

„Eddig is nagyon sokat tettünk azért, hogy a Puskás-Suzuki Kupa az egyik legrangosabb hazai labdarúgó-eseménnyé váljon, de bízunk benne, hogy a tizedik torna a színvonalat illetően újabb lépcsőfokot jelent felfelé” – mondta Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki szerint „a tornával kapcsolatban azt kell leginkább értékelnünk, hogy mit adhat a fiatal labdarúgók fejlődéséhez, és egyben méltóképpen képviselje Puskás Ferenc örökét”.

„A kupa tízéves története maga a megvalósult álom” – utalt a kezdetekre Szöllősi György, aki a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében a magyar futball és a Puskás-ügyek nagyköveteként vett részt a sajtótájékoztatón, de a torna életre hívásában is jelentős szerepe volt. Gratulált a rendezőknek az erős mezőnyhöz, egyben hozzátette: „a házigazda megint magával szúrt ki a tornagyőzelmet illetően, hiszen nagyon erős riválisokkal találkozik”.

Budapest Honvéd-Real Madrid döntő a Puskás Suzuki Kupán - Soós Dávid és Álvaro Maldonado Nogueras - MTI Fotó: Illyés Tibor Budapest Honvéd-Real Madrid döntő a Puskás Suzuki Kupán – Soós Dávid és Álvaro Maldonado Nogueras – MTI Fotó: Illyés Tibor

„A mérkőzéseket FIFA-bírók vezetik, a fiatalok így nemcsak a körítés miatt, hanem ennek köszönhetően is Bajnokok Ligája-szintű megmérettetésnek érezhetik a tornát – fogalmazott Szöllősi György, majd egy napi aktualitással bíró javaslattal élt. – Ha lesz Real Madrid-Bayern München találkozó, azt ne Kassai Viktor vezesse. Bár volt olyan tornadöntő Felcsúton, amelyen két Real-játékost állított ki, akkor azért nem volt akkora kedvenc a madridiak szemében.”

Takács Mihály, a PFLA főigazgatója a sorsolást követően elmondta: a házigazda felcsúti együttes mindhárom csoportmeccsét a Pancho Arénában játssza, ahol a pünkösdhétfői helyosztókat is rendezik. Utóbbi három találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A tornán hagyományosan résztvevő Puskás Ferenc három egykori klubja, a Budapest Honvéd, a Real Madrid és a Panathinaikosz, továbbá házigazda jogán a Puskás Akadémia. Idén ezúttal a Bayern München és a Sporting Lisboa a két meghívott csapat. A torna rekordere a Honvéd, amely hat alkalommal jutott döntőbe, és ötször nyerte el a trófeát. A kispestiek tavaly tizenegyesekkel győztek a felcsútiak ellen.

A csoport:
Puskás FLA, Bayern München (német), Panathinaikosz (görög)

 B csoport:
Budapest Honvéd FC, Sporting Lisboa (portugál), Real Madrid (spanyol)

A menetrend:
június 2., péntek:
15.00: Budapest Honvéd-Sporting Lisboa
17.00: Puskás Akadémia-Bayern München
június 3., szombat:
15:00: Budapest Honvéd-Real Madrid
17:00: Puskás Akadémia-Panathinaikosz
június 4., vasárnap:
15:00: Bayern München-Panathinaikosz
17:00: Sporting Lisboa-Real Madrid
június 5., hétfő:
13:00: az 5. helyért (A3-B3)
15:00: a 3. helyért (A2-B2)
17:00: döntő (A1-B1)

További tartalmak