Musorujsag
Élő Eredmények

Nyolcaddöntős a magyar duó a curling-világbajnokságon

MTI
A Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó szerdán 9-4-re legyőzte az észt Maile Moelder, Erkki Lill kettőst, így a második helyen jutott tovább csoportjából a kanadai Lethbridge-ben zajló olimpiai kvalifikációs vegyespáros curling-világbajnokságon.

A magyar szövetség sajtóközleménye emlékeztet rá, hogy a pjongcsangi olimpiai kvótáért küzdő Palancsa, Kiss duó hét csoportmérkőzéséből ötöt megnyert, pénteken pedig már a nyolcaddöntőben lesz érdekelt.

„Az elején nagyon nem találtuk a jeget, és nem igazán éreztük, hogy milyen jegeket kell adni, hova kell csúszni, és hogy milyen technikával dolgoznunk, de az első három meccs után, a brazilok ellen már kezdtünk belejönni” – értékelte eddigi szereplésüket Palancsa Dorottya, hozzátéve, szeretnének a legjobb négyig jutni
Jövő februárban a dél-koreai téli játékokon nyolc kettős vehet részt, ebből egy a házigazdáké lesz. A másik hét páros a tavalyi és az idei vb összesített rangsora alapján szerezhet kvótát. Mivel a 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyar duó tavaly már a nyolcaddöntőben kiesett, ezúttal kimagasló teljesítmény szükséges ahhoz, hogy indulási jogot szerezzen az olimpián jövőre debütáló számban.

További tartalmak