Musorujsag
Élő Eredmények

Új kerékvetőkkel rettentenék el a rajt utáni pályalevágókat Szocsiban

Autosport
A korábbi pályalevágással kapcsolatos problémákból okulva az orosz szervezők módosításokat hajtottak végre a 2-es kanyarnál.
Pályalevágások a szocsi rajt után (Fotó: XPB) Pályalevágás a szocsi rajt után (Fotó: XPB)

Adtak már okot a vitákra az orosz pálya első kanyarjai. A hosszú célegyenes és az annak végén található enyhe törés miatt a jobbos 2-es kanyar számít az első igazi kanyarnak és féktávnak, a mellette lévő nagy aszfaltozott bukótér pedig nem igazán riasztja el a későn fékezőket a pálya levágásától. Voltak már ebből büntetések, és voltak már viták is elmaradt büntetések után.

Hogy javítson a helyzeten, az FIA idén újabb módosítást hajtott végre. A 2-es kanyar kijáratánál egyfelől változtattak a kerékvetők kialakításán, másfelől a pálya szélétől 3 méterre 50 milliméter magas, narancsszínű fekvőrendőröket helyeztek el, több méteres hosszúságban. A szövetség reményei szerint ez jobban elriasztja majd a résztvevőket a kanyarszélesítéstől, és azt is megakadályozza, hogy jobban gyorsítsanak ki a 3-as kanyar felé tartva a levágás következtében.

Charlie Whiting versenyigazgató jelezte, a szélesre futók csak az új kerékvető megkerülésével térhetnek vissza a pályára. „A versenyző, aki nem a pálya használatával jut túl a 2-es kanyaron, és aki balról halad el a narancsszínű kerékvető mellett, annak baloldalt kell maradnia a második narancsszínű kerékvetőrésznél is, melyet a műfű mellett helyeztünk el, és csak ezt követően térhet vissza a pályára a 3-as kanyar elején” – állt a brit versenyzőknek szétküldött iránymutatásában.

További tartalmak