Musorujsag
Élő Eredmények

A Red Bull csak túl akar lenni a hétvégén

Sky Sports
Csak túl akarnak lenni az oroszországi hétvégén a Red Bull versenyzői, akik normál esetben az ötödik helyezést tartják az elérhető maximumnak. Persze azért bíznak abban, hogy valami közbejön, és előbb érhetnek célba. Az edzésnap csak egyikük számára volt hibamentes.
Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

A bikások már a Spanyol Nagydíjat és az ott érkező fejlesztési csomagot várják, előbb azonban teljesíteniük kell a szocsi hétvégét. Itt – tudva, hogy a pálya karakterisztikája az erősebb hajtóegységgel rendelkező ellenfeleknek kedvez majd – egyelőre komolyabb céljaik sincsenek, csak célba akarnak érni és a lehető legtöbb ponttal akarnak távozni Oroszországból.

Ehhez értelemszerűen mindkét autóval célba kellene érni, a kezdés azonban nem volt túl biztató, Verstappennek ugyanis egy technikai hiba miatt a vártnál hamarabb be kellett fejezni a körözgetést a második edzésen. „Úgy gondoljuk a benzinnyomással voltak gondok” – jelezte az eredménylista 5. helyére kerülő holland, amikor a Sky Sports a leállásról kérdezte. „Kár érte. Ismét. Nem futottam hosszú etapot. De ez van. Szerencsére Danielnek összejött, szóval megnézhetjük az adatokat.”

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

A csapatvezető, Christian Horner az első szabadedzés után kijelentette, vasárnap az ötödik és a hatodik helyezés megszerzése lehet a csapat célja. Ezt a véleményt a fiatal pilóta is osztja. „Maximálisan egyetértek vele! Ez a pálya nem túl jó nekünk a hosszú egyenesek miatt. De megpróbáljuk majd kihozni a maximumot a hétvégéből” – ígérte.

Bár a csapattárs, Daniel Ricciardo hátrébb végzett (6. lett) az eredménylistán, a nappal elégedettebb lehet, hiszen versenyszimulációt is teljesített. „Voltak pozitív jelek az edzéseken. Vannak mélységek és magasságok, de nekünk az utóbbira kell koncentrálnunk. Látjuk, hol fejlődtünk, és ennek most örülnünk kell, illetve ki kell találnunk, minek köszönhető mindez. A köreim következetesek voltak” – kezdte a négyszeres futamgyőztes, aki már inkább a távolabbi jövőbe tekint.

Természetesen a spanyolországi fejlesztéseket várja. „Így van, ezen a hétvégén viszont az áll a rendelkezésünkre, ami. A jelenlegi csomaggal kell dolgoznunk, de igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni belőle. Túl sokat azonban ettől a hétvégétől nem várhatunk. Csak el akarjuk végezni a munkát, aztán reméljük, pár hét múlva jobb eredményekért küzdhetünk” – mondta.

Max Verstappen (Fotó: XPB) Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak