Musorujsag
Élő Eredmények

Varga Roland: „Talán egy kicsit visszajött az önbizalmunk”

m4sport.hu/M4 Sport
Felépült bokasérüléséből és erőben utolérte magát Varga Roland, a Ferencváros támadója, aki szerint a legutóbbi két győztes mérkőzésnek köszönhetően a korábbiaknál valamivel már több önbizalommal vághatnak neki a Mezőkövesd elleni szombati bajnokinak a zöld-fehérek.

Októberi sérülését követően jól haladt a felépülése, ám végül nem úszta meg a műtétet Varga Roland, akinek ma már rendben van bokája.

„Azért még van hiányérzetem. Egy játékosnak kell, hogy legyen önkritikája, nem lehet megelégedni magaddal. Én is így vagyok ezzel. Érzem, hogy erőben már utolértem magam, de még vannak hiányosságok” – nyilatkozta a 27 éves futballista, aki azon iparkodik, hogy minden tekintetben visszanyerje korábbi formáját.

Varga tudja, hogy a Ferencváros a mostani szezonban nem muzsikál olyan jól, mint az előző kiírásban, de a csapat utóbbi két meccse elmondása szerint bizakodásra adhat okot – a zöld-fehérek az OTP Bank Liga 28. fordulójában idegenben 2-1-re verték a Gyirmótot, majd a Magyar Kupa elődöntőjében 8-0-ra gázolták le az NB III-as Budafok együttesét.

„Talán egy kicsit visszajött az önbizalmunk, úgyhogy a hétvégén bizonyíthatunk a Mezőkövesd ellen” – nyilatkozta Varga, akinek az együttese a 30. fordulóban Tomiszlav Szivics csapatát fogadja a Groupama Arénában.

A szombaton 18 órakor kezdődő Ferencváros – Mezőkövesd összecsapást az m4sport.hu-n láthatják élőben.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bódog Tamás: „Reméljük sikerül, amit elterveztünk”
Az OTP Bank Liga 29. fordulójának egyik legérdekesebb találkozójának ígérkezik a Vasas miskolci vendégjátéka. A hazaiak vezetőedzője, Bódog Tamás bízik csapatában és reméli sikerül véghezvinniük, amit az angyalföldiek ellen elterveztek és a következő szezonban is az élvonalban szerepelnek majd csapatával. A vendégek részéről egyértelmű célkitűzés a három pont begyűjtése a Diósgyőr stadionjában.
Magyar futball
Visszatér a Videoton gólvágója
A Videoton a Debrecen csapatát látja vendégül a Pancho Arénában az OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati játéknapján. A hazaiak számára örömteli hír lehet, hogy eltiltása után visszatér leggólerősebb játékosuk, Danko Lazovics. A vendégek vezetőedzője, Leonel Pontes nagyon szenvedélyes találkozóra számít, mivel a fehérváriak számára élet-halál kérdése a három pont begyűjtése, ha bajnokok akarnak lenni.
Magyar futball