Musorujsag
Élő Eredmények

Massa: Vettel valahányszor a rádióban beszél, panaszkodik, nemde?

Sky Sports
Nem hiszi Felipe Massa, hogy az ő lekörözése döntötte volna el az Orosz Nagydíjat. A brazil szerint Valtteri Bottas első győzelme után más versenyző lesz.
Valtteri Bottas lekörözi Felipe Massát, Sebastian Vettelnek nehezebben ment (Fotó: XPB) Valtteri Bottas lekörözi Felipe Massát, Sebastian Vettelnek nehezebben ment (Fotó: XPB)

A verseny utolsó előtti körében jártunk, Sebastian Vettel 10 körös felzárkózása végén fél másodpercre közelítette meg az élen álló Valtteri Bottast, ám a DRS nyújtotta előnyt nem igazán tudta kihasználni, mivel a Mercedes előtt feltűnt a lekörözött Felipe Massa. A lassú defekt miatt az utolsó etapra a gyors ultralágy gumit megkapó brazil hamar elengedte volt csapattársát, ám Vettel három kanyar erejéig fennakadt rajta, és ezzel másodpercen kívül került Bottashoz képest.

Vettel idegesen kérte számon a rádióban Massa bizonytalanságát – a leintést követően viszont már azt nyilatkozta, nem ezen múlt a győzelem sorsa. „Mindent megtettem azért, hogy a végén elkapjam Valtterit, és a végén úgy éreztem, lesz is esélyem rá az egyenesben. Biztosra veszem, hogy elvette a gázt a hármas kanyarnál, ami padlógázos, szóval nem is vesztettem túl sok időt, de szerintem nem volt biztos benne, mit kéne csinálnia. Emiatt egy kicsivel többet vesztettem, mint reméltem, de ez nem számít. Valtteri a futam embere, gratulálok neki, ez az ő napja” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok.

Az esetről Massát is megkérdezték a futamot követően. „Tényleg? Neee! Beszélt a rádióban? De ő valahányszor a rádióban beszél, panaszkodik, nemde?” – viccelődött a Sky Sports riporterével. „Teljesen nyitva hagytam neki a belső ívet, de úgy tűnt, nem akarja azt. Visszavettem, de ő nem ment be. Láttam, hogy fél bemenni belülre, én teljesen a baloldalon voltam. Aztán azonnal elengedtem.”

Valtteri Bottas és Felipe Massa három éven át voltak csapattársak (Fotó: Price / XPB Images) Valtteri Bottas és Felipe Massa három éven át voltak csapattársak (Fotó: Price / XPB Images)

Massa nem hiszi, hogy ez volt a döntő a verseny végeredménye szempontjából. „Akárhogy is, biztos vagyok benne, hogy máshogy sem előzte volna meg Valtterit az utolsó körben. Ebben egészen biztos vagyok. De mindegy is, ő nagyon szeret panaszkodni” – mondta Vettelről.

Massa három éven át Bottas csapattársa volt a Williamsnél, s éppen a finn csapatváltása nyitotta ki újra előtte a csapat ajtaját 2017-ben. Most együtt örült kollégája legelső F1-es győzelmének – elsők között is gratulált neki hozzá. „Nagyon örülök a sikerének. Nagyon megérdemli ezt a helyezést a mai versenyzése után. Az emberek szerintem nem olyan szinten beszélnek róla, amilyen szinten áll. Amikor aláírt a Mercedeshez, én egyből biztos voltam benne, hogy jó munkát fog végezni. Már a negyedik versenyét megnyerte a csapattal. Mostantól más versenyző lesz, mert megvan az első győzelme. Nagyon örülök neki!” – fogalmazott.

További tartalmak