Musorujsag
Élő Eredmények

Red Bull: Ebben ennyi volt, jöhet Barcelona!

Red Bull
A Red Bullnál tudták, hogy normál esetben az ötödik helyezés lesz a maximum Oroszországban, és ezt sikerült is elérniük, mégis csalódottan hagyják el Szocsit, mivel csak a terv felét teljesítették, egyik autójuk ugyanis a célig sem jutott el…
Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Csak túl akartak lenni az Orosz Nagydíjon a bikások versenyzői, akik már a barcelonai hétvégét várják, ahol új fejlesztések érkeznek autóikhoz, ezek pedig reményeik szerint közelebb viszik őket a Ferrarihoz és a Mercedeshez. Erre a felzárkózásra szükségük is lenne, hiszen egyelőre alaposan elmaradnak a vezető kettőstől, ahogyan azt Szocsiban is láthattuk.

Azzal, hogy egy „átlagos” (káoszmentes) futamon esélyük sem lesz a két nagy ellen, ők is tisztában voltak, ezért kezdettől fogva a kármentésre összpontosítottak. Az ötödik helyezés megszerzésével ezt a célt sikerült is teljesíteni, a célig azonban csak Max Verstappen jutott el. „Az indulás nagyon fontos volt, és egyúttal az volt a futam egyetlen akciója számomra. Sikerült leelőznöm Danielt (Ricciardo) és Felipét (Massa), onnantól viszont magányos volt a futamom” – kezdte napvégi nyilatkozatát.

„Láttam, ahogyan az előttem lévők elhúznak, és én is elhúztam a követőktől, szóval arra figyeltem, hogy célba juttassam az autót. Reggel voltak gondok, de szerencsére ezek nem befolyásolták a futamot, szóval befutottam. A szerelők nagyon jó munkát végeztek, és olyan autót kaptam tőlük, amivel megszerezhettem az ötödik helyet. Az utolsó etapban nem is volt olyan rossz a tempónk, ez pedig egy újabb negatívum, amit magunkkal vihetünk” – magyarázta.

Max Verstappen a futam elején (Fotó: XPB) Max Verstappen a futam elején (Fotó: XPB)

„Kihoztuk a maximumot a hétvégéből, most pedig izgatottan várjuk Barcelonát és a fejlesztéseket, melyek segítségével remélhetőleg az élen harcolhatunk majd. A tavalyi futam után Barcelona különleges számomra, szóval már várom, hogy ott legyünk és lássuk, mire leszünk képesek” – zárta gondolatát a tavalyi Spanyol Nagydíj győztese.

A csapattárs, Daniel Ricciardo egy fékhiba hiba miatt adta fel a versenyt, ami – a lehetőségekhez mérten – számára is jól indult. „Talán jobban rajtoltam, mint az előttem lévők, de feltartottak, így elveszítettem a lendületet. Később aztán csak az ív mellett poroszkáltam. A biztonsági autó után láttam a tükörben, hogy a hátsó fékek füstölnek, majd amikor jelentettem a csapatnak, megkértek, hogy álljak be a boxba. Sajnos a hibát nem tudták kijavítani, így hamar fel kellett adnom a futamot. Nem tudom, mennyi köze volt ehhez a biztonsági autónak, és az újraindításnak” – fogalmazott.

Motor Racing - Formula One World Championship - Russian Grand Prix - Practice Day - Sochi, Russia

„A csapat biztosan megvizsgálja a történteket. Eléggé bosszant a dolog, hiszen a vasárnapod a futamra építed fel. Próbálod tartalékolni az adrenalint, hogy a start után használhasd fel, de ma elég hamar véget ért a dolog, szóval nem küzdhettem annyit, amennyit szerettem volna. Addig, amíg pályára nem lépünk, nem tudhatjuk, mennyit hoz majd az új csomag, de reméljük, hogy Barcelonában megtesszük az első lépést az élboly felé” – fejezte be értékelését.

„Csalódást keltő, hogy már a futam elején elveszítettük Daniel autóját a hátsó fék hibája miatt” – kommentálta a történteket Christian Horner, a csapatvezető. „Meg kell értenünk, mi vezetett a hibához, aminek a végkimenetele hasonló volt Max bahreini kieséséhez, de az ok különbözőnek tűnik, szóval alapos kivizsgálásra van szükség. Max erős futamot teljesített. Jól indult, de magával versenyzett a senki földjén, hiszen nem tudta követni az előtte lévőket, a mögötte lévők pedig őt nem tudták tartani. Most kihoztuk a maximumot, és reméljük, Barcelonában előrelépünk” – folytatta.

Christian Horner (Fotó: XPB) Christian Horner (Fotó: XPB)

További tartalmak