Musorujsag
Élő Eredmények

Tottit megkérdezték visszavonul-e, a válasz: „Nem tudom”

MTI
Mégsem biztos, hogy Francesco Totti, az AS Roma legendás labdarúgója az idény végén befejezi pályafutását.

Egy héttel ezelőtt a klub spanyol sportigazgatója, Ramón Rodríguez Verdejo – közismert becenevén Monchi – elmondta, „van egy megállapodásunk, hogy a mostani az utolsó szezonja, aztán igazgatóként marad a klubnál”.

Szerdán egy sajtónyilvános római eseményen újságírók megkérdezték a 40 éves csatárt, valóban május 28-án, a Serie A utolsó fordulójában játssza-e pályafutása utolsó mérkőzését, de erre egyszerűen azt válaszolta: „Nem tudom.”

A fővárosiak vezetőedzője, Luciano Spalletti meglehetősen kevés játéklehetőséget ad Tottinak a mostani idényben, sőt vasárnap kijelentette, elege van abból, hogy mindenki az idény végén visszavonuló labdarúgóról kérdezgeti. „Ha visszamehetnék az időben, soha nem jöttem volna a Romához edzőnek” – tette hozzá.

Az olasz válogatottal 2006-ban világbajnok támadó egész karrierjét az AS Románál töltötte, pedig a legnagyobb klubok is hívták. Totti 1993-ban mutatkozott be a felnőtt csapatban, amellyel 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát, 2001-ben és 2007-ben pedig Olasz Szuperkupát nyert. Jelenlegi szerződése a szezon végén lejár.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Meglepő nevek Messi mezkollekciójában
Noha <a href="https://www.m4sport.hu/2017/04/27/csak-az-o-mezet-kerte-el-messi/" target="_blank" rel="noopener">saját bevallása szerint eddig csupán egy játékos mezét kérte el karrierje során,</a> komoly gyűjteménye van Lionel Messinek, aki egy közösségi oldalon pózolt kollekciójával. Raul, Totti, Henry, Nedved és Lahm meze mind ott lóg az ereklyék között, Ronaldóénak viszont semmi nyoma.
Külföldi futball
Spalletti fittyet hány Totti örökségére
Luciano Spalletti, az AS Roma vezetőedzője elmondta, elege van abból, hogy mindenki az idény végén visszavonuló labdarúgójáról, Francesco Tottiról kérdezgeti.
Külföldi futball
Visszavonul az AS Roma világbajnok legendája
Francesco Totti, az AS Roma legendás labdarúgója az idény végén befejezi pályafutását, a hírt a klub sportigazgatója, Ramón Rodríguez is megerősítette.
Külföldi futball