Musorujsag
Élő Eredmények

Már a világbajnokságra is gondolnak az U17-esek

m4sport.hu
Friss emlékei vannak a török válogatottról a negyeddöntőre készülő magyar U17-eseknek, hiszen az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésüket éppen pénteki ellenféllel szemben játszották. Erről, a negyeddöntőről és a vb-részvételről is kérdeztük Szélesi Zoltánt és Torvund Alexandert.

Az edzőmeccs akkor nem hozott gól, de „azt a mérkőzést sem 0-0-lal fejeztük be, mert készülve az Eb-re öt-öt büntető rúgtunk” – nyilatkozta stábunknak Szélesi Zoltán, aki azt is elárulta, hogy sajnos nem jól szerepeltek a tizenegyesrúgások során a mieink, de az egész találkozót illetően nem volt maradéktalanul elégedett.

„Amennyire lehet, ismerjük őket, viszont minden mérkőzés más. Ők is másképp fognak hozzánk állni, meg vagyok róla győződve” – utalt arra, hogy csoportelsőként, a magyar válogatott franciákat maguk mögött tudva jutott a legjobb nyolc közé.


Meghálálta a bizalmat Torvund Alexander, a magyar válogatott norvég származású támadója két gólt szerzett a Feröer-szigetek elleni utolsó csoportmeccsen, és az edzőmeccsen is a pályán volt. „Viszonylag jó mélységi labdákat kapnak, beindulnak nagyon sokszor, elmondhatjuk, hogy a török egy nagyon jó csapat” – osztotta meg tapasztalatait a törökökről a márciusban állampolgárságit esküt tett csatár, aki bevallotta, hogy gondoltak már a világbajnokságra.

„Nyilván ott van a fejekben” – reagált Szélesi arra a kérdésre, hogy már az indiai világbajnokságon jár-e a srácok esze. Egy győzelemmel ugyanis nemcsak az EB-elődöntő, de a vb-részvétel is garantált lenne. A szövetségi edző azonban hozzátette, nem szereti az efféle gondolkozást, ő mindig csak a soron következő meccsre koncentrál, és a csapattól is ezt várja. A magyar válogatott története során csupán egyszer, 1985-ben jutott ki az U17-es vb-re.

A Magyarország-Törökország Eb-negyeddöntőt pénteken 12 órától rendezik Nagygoricán. A találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

További tartalmak