Musorujsag
Élő Eredmények

Dárdaiék az Európa Liga csoportköréért játszanak a zárófordulóban

MTI
A bajnok és a két kieső már biztos a Bundesligában, de sok csapat számára még így is nagy a tét az utolsó fordulóban. Egy biztos, a magyar érdekeltségű csapatok ünnepelhetnek, hiszen valamennyien nemzetközi kupában indulhatnak.

Mindegyik magyar érdekeltségű csapatnak szinte biztosan lesz mit ünnepelnie a német labdarúgó-bajnokság 2016/17-es szezonjának szombati zárófordulóját követően.

Szalai Ádám együttese, a Hoffenheim története legjobb szezonját zárja, Bajnokok Ligája-indulása is biztos, és még van esélye arra is, hogy harmadik legyen, s ezzel egyből a csoportkörben kezdjen a legrangosabb európai kupasorozatban. Ehhez azonban több pontot kellene szereznie saját közönsége előtt az Augsburg ellen, mint a most harmadik Borussia Dortmundnak hazai pályán a Werder Bremennel szemben, vagy ha ugyanannyit szerez, jelentősen javítania kell a gólkülönbségén. A Hoffenheim mellett a magyar válogatott támadónak is emlékezetes marad ez a szezon, hiszen eddig 21 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes, múlt héten ünnepelte 40. Bundesliga-találatát, amivel Huszti Szabolcsot megelőzve a német élvonal történetének legeredményesebb magyar játékosává vált.

A Dárdai Pál által irányított Hertha Berlin otthon harcolhatja ki az Európa Liga csoportkörében való indulást: hogy ez biztosan összejöjjön, le kell győznie a Bayer Leverkusent, amelynek teljesen tét nélküli lesz az összecsapás.

A Gulácsi Pétert foglalkoztató Lipcse már biztosan a második helyen végez. Az már csak a hab a tortán lenne a csapat számára, ha győzne az Eintracht Frankfurt otthonában, ez esetben ugyanis 69 pontja lenne, amivel megdöntené a Kaiserslautern újonc rekordját. A Lautern az 1997/98-as idényben feljutóként 68 pontot szerzett, ami akkor a bajnoki cím megszerzéséhez is elég volt.

A záróforduló legizgalmasabb mérkőzésének egyértelműen a Hamburger SV-VfL Wolfsburg találkozó ígérkezik, a győztesnek ugyanis nem kell osztályozót játszania. A döntetlennel a Wolfsburg maradna biztosan a Bundesligában.
Bundesliga, 34. (utolsó) forduló:
szombat:
1. FC Köln-FSV Mainz 05 15.30
Bayern München-SC Freiburg 15.30
Borussia Dortmund-Werder Bremen 15.30
Borussia Möchengladbach-SV Darmstadt 98 15.30
Eintracht Frankfurt-RB Leipzig 15.30
FC Ingolstadt 04-FC Schalke 04 15.30
Hamburger SV-VfL Wolfsburg 15.30
Hertha Berlin-Bayer Leverkusen 15.30
1899 Hoffenheim-FC Augsburg 15.30

További tartalmak