Musorujsag
Élő Eredmények

Hármat gurított a szlovákoknak a magyar U18-as válogatott

m4sport.hu/mlsz.hu
A magyar U18-as labdarúgó válogatott 3-0-ra legyőzte Szlovákiát a kínai Csengduban zajló Panda Kupán. A Marcus Jahn vezette magyar fiatalok ezzel második mérkőzésüket is behúzták és valószínűleg tornagyőztesként fejezik be szereplésüket.

Az mlsz.hu beszámolója szerint, a magyar u18-as válogatott szerdán a házigazda kínaiak ellen győzött 4-1-re a Panda Kupa nyitónapján, pénteken pedig az első játéknap másik győztesével, az Iránt 3-2-re legyőző szlovákokkal mérkőzött meg. A magyar és a szlovák csapat néhány héttel ezelőtt a Szlovákia Kupán is találkozott egymással, akkor a házigazdák 1-0-ra nyerni tudtak. A Marcus Jahn vezette játékosok most úgy vágtak vissza, hogy az alapemberek közül többen is kihagyták a mérkőzést, a szakmai stáb nyolc helyen változtatott a kínaiak elleni kezdőcsapaton.

A két eddigi sikert követően a tornagyőzelem már valószínűleg akkor is meglenne, ha vereséggel zárna Irán ellen a magyar válogatott, de a cél, hogy a vasárnap is három pontot szerezzen a csapat.

„A mai mérkőzésen nagyon jól játszottunk, főleg az első félidőben. Szép gólokat lőttünk, és a meccs során végig erősek voltunk taktikailag, mindkét játékrészben egységesen futballoztunk. Fizikálisan is felnőttünk a feladathoz, jobban akartuk a győzelmet, mint a szlovákok. A teljes stábnak jár a gratuláció, mindenki hozzátette a maga részét a sikerhez. Természetesen nem állunk le, a következő feladat, hogy a torna utolsó meccsén, Irán ellen is hasonlóan sikeresek legyünk” – nyilatkozta a találkozó után Marcus Jahn.

Magyarország-Szlovákia 3-0 (2-0)
Magyarország: Varga Ádám – Krebsz Máté, Kiss Balázs, Gajda Márkó, Varga Tamás – Takács Martin (Harangozó Bence, 55.), Rabatin Richárd – Szabó Máté (Bolla Bendegúz, 55.), Palincsár Martin (Stoiacovici Dávid, 30.), Bévárdi Zsombor (Schindler Olivér, 63.) – Kisari Tibor

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Szélesi Zoltán: Sokat beszélgetünk a játékosokról Bernd Storckkal
A magyar U17-es válogatottnak – annak ellenére, hogy remek teljesítményt nyújtott az Európa-bajnokságon – nem sikerült a vb-kvalifikáció. Szélesi Zoltán együttese kikapott a francia csapattól az ötödik helyért vívott csatában. A Sportreggeli vendége volt a szövetségi edző, valamint az együttes csapatkapitánya, Opavszky Balázs.
Magyar futball
Szélesi: Európa topcsapataihoz tartozunk
Kettős érzések kavarogtak az U17-es válogatott tagjaiban, miután vereséget szenvedtek a franciáktól és nem jutottak ki a világbajnokságra. Bár csalódottan nyilatkoztak az m4sport.hu stábjának, de azért az örömre ad okot, hogy rengeteget tanultak a torna folyamán. A csapatkapitány azt is elárulta, melyik volt a kedvenc mérkőzése.
Magyar futball
Szélesi Zoltán: „Mindenkire büszkék vagyunk”
Szélesi Zoltán szövetségi edző szerint a magyar U17-es labdarúgó-válogatott elismerésre méltó teljesítményt nyújtott a horvátországi Európa-bajnokságon, melyen<a href="https://www.m4sport.hu/2017/05/16/nem-jutott-jki-a-vb-re-az-u17-es-focivalogatott/"> kedden az ötödik helyért rendezett összecsapáson 1-0-ra kikapott a franciáktól</a>, így lemaradt a világbajnokságról.
Magyar futball
Nem jutott ki a vb-re az U17-es fociválogatott
A magyar válogatott kedden 1-0-ra kikapott a francia csapattól a horvátországi U17-es labdarúgó Európa-bajnokság ötödik helyéért kiírt mérkőzésén, így lemaradt a világbajnokságról.
Magyar futball