Musorujsag
Élő Eredmények

Változtatott autója festésén a Haas

Haas
A Haas-istálló új, a korábbinál szürkébb fényezéssel vág neki a Monacói Nagydíjnak. Csapatvezetőjük megerősítette, a váltás nem csak a következő versenyhétvégére szól.
Haas logó (Fotó: Rierola / XPB Images) Haas logó (Fotó: Rierola / XPB Images)

Az amerikai istálló a szezon elején is változtatott az autó festésén, az új dizájn viszont csak öt versenyhétvégéig volt látható, Monaco előtt ugyanis ismét módosítanak. A hírt közösség oldalukon jelentették be, és néhány grafikát is mutattak az új fényezésről.

Ezeken jól látható, hogy a csapat eltüntette a vörös vonalakat az autó orráról, és megváltoztatta a Haas-felirat színét is (eddig piros volt, a folytatásban viszont fehér lesz). A vörös szín a hátsó szárnyról is eltűnt, az új dizájn pedig ezen a részen is inkább a cápauszonyon láthatóra hasonlít, ami a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon debütált a nagyobb rajtszámokkal és névfeliratokkal.

A mostani lépés is ehhez a módosításhoz köthető, a csapatvezető, Günther Steiner ugyanis elmondta, az újításokkal szeretnék még „láthatóbbá tenni” a versenygépet (a rajtszámok megnövelésekor ez volt a fő cél), ami egyébként a szezon hátralévő részében már ezt a fényezést fogja viselni.

A Haas új festése (Kép: Haas) A Haas új festése (Kép: Haas)

További tartalmak