Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso a második rajtsorban Indianapolisban!

IndyCar, Autosport, BBC, Sky Sports
Elsőre a második sor! Fernando Alonso nem okozott csalódást az Indy 500-as mindent eldöntő kvalifikációján, mégis úgy érzi, egy kisebb hibája nélkül a pole-hoz is közelebb került volna.
Fernando Alonso (Fotó: McLaren-Honda-Andretti) Fernando Alonso (Fotó: McLaren-Honda-Andretti)

A napja hasonlóan indult, mint ahogyan az F1-es hétvégéken „szokott”, a végkifejlet viszont egészen más lett. Fernando Alonso vasárnap délelőtt sikerrel teljesítette a top 9 számára kiírt időmérő edzést megelőző utolsó gyakorlást, ám a kvalifikáció előtt a Honda szakemberei jelezték, motort kell cserélni az autójában. Nem meghibásodásról volt szó, csupán elővigyázatosságból került sor a cserére, ám az F1-ben ehhez már hozzászokó spanyol így sem volt nyugodt.

„A gyakorlás jó volt, aztán problémát észleltek a motornál. Volt pillanat, amikor nem tudtuk, hogy egyáltalán teljesíteni fogjuk-e az időmérőt, mert ki kellett cserélnünk az egész motort” – nyilatkozta már az időmérő után Alonso. „A csapat hihetetlen volt, mind a hat autótól jöttek a fiúk segíteni a 29-es autón, hogy legyen esélyünk. Nagyon köszönöm a csapatmunkát, aminek köszönhetően végül versenyezhettem!”

A vasárnapi időmérő edzésre magyar idő szerint késő este került sor, a legjobb 9 tagjai az előző napi eredmény szerinti fordított sorrendben hajtottak pályára, azaz Alonso 3.-ként futott neki 4 mért körének. Gyorskörei a következőképpen alakultak: 231,113 m/ó, 231,440 m/ó, 231,342 m/ó, 231,117 m/ó. Mindez 231,300 mérföld/órás átlagot jelentett, amellyel a spanyol át is vette az első helyet. A szombaton nála gyorsabb átlagot produkálók közül végül négyen tudták túlszárnyalni eredményét, vagyis Alonso két helyet javított, s az 5. rajtpozíciót (miután itt hárman állnak egy sorban, ez a második rajtsort jelenti) szerezte meg a május 28-án rendezendő futamra.

A győztes Scott Dixon lett, aki valósággal szárnyalt, s úgy ért el 232,164 mérföld/órás átlagot, hogy négyből csupán egy köre maradt a 232 mérföld/órás tempó alatt. Mögötte Ed Carpenter, majd két korábbi F1-es versenyző, Alonso andrettis csapattársai következtek. A tavalyi Indy 500-győztes Alexander Rossi csupán 0,187, Szato Takuma pedig 0,065 mérföld/órával múlta fölül a kétszeres F1-es bajnokot.

Alonsóban így is maradt némi hiányérzet. Elmondása szerint a második köre végén elkövetett egy apró hibát: túl nagy többletteljesítményt adott a turbónak, ami maximálisan 1,4 bar-os nyomáson üzemelhet, így a központi elektronika a motor visszafojtásával reagált. „Problémám volt a túlzott többletteljesítménnyel a második körben az utolsó kanyarból kijövet, és ez olyan volt, mintha a fékre léptem volna” – magyarázta Alonso.

Elárulta, ezt követően már majdnem megszakította időmérős etapját. „Egy fokozatot visszakapcsoltam, és újra gyorsulni kezdtem. Átszeltem a célvonalat, és talán 225 mérföld/óra lehetett a tempóm. Majdnem a pitbe hajtottam, mert azt gondoltam, ezzel a problémával vége az időmérős menetemnek. De kellemesen csalódtam a köridőm láttán. Az autóm ma jobban teljesített, mint tegnap, nagyon-nagyon versenyképes voltam, és talán nagyon közel is kerülhettem volna a pole-hoz.”

Elmondása szerint a túlnyomás miatt 0,3-0,4 mérföld/órát vesztett, amivel akár a második vagy harmadik pozíciót is megszerezhette volna. Dixon legjobbját aligha tudta volna felülmúlni, mivel az amerikainak még a leglassabb köre is jóval gyorsabb volt Alonso legjobbjánál.

Fernando Alonso (Fotó: McLaren-Honda-Andretti) Fernando Alonso (Fotó: McLaren-Honda-Andretti)

„Talán Scott mellett lehetnék a probléma nélkül. De ha már bejutottál a legjobb kilencbe, nem igazán számít, honnan rajtolsz” – összegzett Alonso. „Mindazok után, ami ma történt, álom, hogy a legjobb ötbe kerültem. Tizenöt nappal ezelőtt még csak nem is gondoltam volna, hogy harcban lehetek a pole-ért. Köszönöm az egész csapatnak! Most jön egy újabb tanulóhét, aztán a verseny a jövő hétvégén.”

Alonso időmérős eredménye valóban kalapemelést érdemel. 24 évvel ezelőtt Nigel Mansell érkezett F1-es bajnokként az Indy 500-asra, és a brit elsőre a 8. helyre kvalifikálta magát. Különbség kettejük között, hogy míg Alonsónak semmilyen oválpályás tapasztalata nem volt ezt megelőzően, addig Mansell akkor már teljesített négy futamot az amerikai sorozatban.

Alonso másik két tapasztalt andrettis csapattársa közül Marco Andretti a 8. helyen zárt, míg Ryan Hunter-Reay a 10. helyet szerezte meg a 9-en kívüliek időmérőjén. A mezőnynek további két F1-et megjárt tagja volt: Max Chilton a 15., Juan Pablo Montoya a 18. lett. Az újoncok különversenyét Alonso toronymagasan nyerte, Ed Jones a 11., Jack Harvey (a 6. andrettis) a 27., Spencer Pigot a 29., Zach Veach pedig a 32. pozícióban zárt.

Az Indy 500-as 9-es kvalifikációjának végeredménye:

1. Scott Dixon (Chip Ganassi Racing-Honda) 232,164 m/ó

2. Ed Carpenter (Ed Carpenter Racing-Chevorlet) 231,664 m/ó

3. Alexander Rossi (Andretti Autosport-Honda) 231,487 m/ó

4. Szato Takuma (Andretti Autosport-Honda) 231,365 m/ó

5. Fernando Alonso (McLaren-Honda-Andretti) 231,300 m/ó

6. JR. Hildebrand (Ed Carpenter Racing-Chevrolet) 230,889 m/ó

7. Tony Kanaan (Chip Ganassi Racing-Honda) 230,828 m/ó

8. Marco Andretti (Andretti Autosport-Honda) 230,474 m/ó

9. Will Power (Team Penske-Chevrolet) 230,200 m/ó

További tartalmak