Musorujsag
Élő Eredmények

Biztosan lesz NB I-es focicsapat Diósgyőrben

m4sport.hu
Miközben a diósgyőri szurkolók azért izgulnak, hogy csapatuk bennmaradjon az első osztályban, a női együttes hihetetlen teljesítménnyel jutott fel az első osztályba.

A labdarúgó NB I-ből még egy forduló van hátra, és ahogy a bajnoki cím kérdése, úgy a Gyirmót melletti másik kieső kiléte is kérdéses. Ez a veszély jelenleg az MTK, Diósgyőr, Debrecen hármast érinti. Azaz könnyen elképzelhető, hogy az ország egyik legnagyobb szurkolótáborával rendelkező Diósgyőr jövőre első osztályú csapat nélkül marad.

De mégsem! A női másodosztályú bajnokságot ugyanis megnyerte a DVTK együttese és kiharcolta, hogy jövőre a legjobbak között szerepeljen. Mégpedig nem is akármilyen teljesítménnyel. Az eddig lejátszott 21 találkozóból 21-szer győztesen hagyták el a pályát, gólarányuk 179-4. Egy meccsük még hátra van, és elnézve eddigi találkozóikat, az sem tűnik túlzásnak, hogy elérik a 180-as gólkülönbséget.

Veretlenül lett bajnok a női DVTK (Fotó: dvtk.eu) Veretlenül lett bajnok a női DVTK (Fotó: dvtk.eu)

Ez nem tűnik túlzásnak, hiszen az idei szezonban kiemelkedtek a mezőnyből, több ellenfelüket is kétszámjegyű különbséggel győzték le. Eredménylistájukon akad 12, 16, de 19 gólos győzelem is, a csúcsot a Sopron elleni 23-0 jelenti.

A csapat edzője, Fórizs Sándor a klub honlapján kiemelte, sikerült elérni a céljukat, veretlenül szerezték meg a bajnoki címet, mindezt úgy, hogy a teljes tavaszi idényben nem kaptak gólt. Egy biztos, ezt nehéz lesz berkinek is felülmúlni.

Ennek ellenére a diósgyőri szurkolók bíznak benne, hogy Bódog Tamás csapata is kiharcolja a bennmaradást. Így pedig két NB I-es csapata is lehetne Miskolcnak.

További tartalmak