Musorujsag
Élő Eredmények

Két istálló szándékosan manipulálja a guminyomást?

Auto Motor und Sport
Fölmerült a gyanú, hogy egyes csapatok tudatosan félrevezetik a Pirellit, csak hogy megzavarják riválisaik pénteki felkészülését.
Kimi Räikkönen, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Teljesen újratervezte abroncsait a Pirelli a 2017-es szezonra a szabályváltozásoknak köszönhetően, ám egyvalami nem változott az előző szezonhoz képest: az olasz cég továbbra is óvatos az előírt guminyomás tekintetében, és sok esetben hasonlóan magas minimumértékeket ír elő, mint 2016-ban. Nem volt ez másképp Barcelonában sem, ahol az olaszok péntekről szombatra jelezték, csökkentik az előzetes határértékeket, mégpedig elég drasztikus mértékben.

Nem ez volt az első eset, hogy meggondolták magukat szombatra: idén az öt alkalomból háromszor csökkentették jelentős mértékben a guminyomást: Ausztráliában és Bahreinben 1 psi-vel, Spanyolországban pedig hátul 1,5 psi-vel. E módosításnak a csapatok formájára is komoly hatása volt, ami Barcelonában látványos módon mutatkozott meg: pénteken minden téren (egy körön és a hosszú etapokon is) a Mercedesek domináltak, míg a Ferrari a nyomáscsökkentésnek (is) köszönhetően nagyot javult szombatra.

A Pirelli sportigazgatója, Mario Isola elárulta, ők a csapatok előzetes jóslatai miatt voltak ennyire óvatosak a kezdetben túl magas számokkal. „Mi a nyomásértékeket a csapatoktól három héttel a verseny előtt kapott adatok alapján határozzuk meg. Barcelonában több autón is jelentős változtatásokat láthattunk, nőtt a leszorítóerő is. Mi erre reagáltunk” – magyarázta.

Pirelli (Fotó: XPB) Pirelli (Fotó: XPB)

Mindez pedig fölveti a gyanút: egyes csapatok talán tudatosan a valósnál optimistább adatokat bocsátanak a Pirelli rendelkezésére? Az Auto Motor und Sport szerint nem kizárt, hogy így van – még ha ezt Isola nem is kívánta megerősíteni. Kiemelték, a Mercedes láthatóan kiválóan boldogul a magas nyomásértékek mellett (már 2016-ban is ez volt az egyik erősségük), miközben a Ferrari megzavarható a túl keményre fújt gumikkal. Úgy tudják, két istálló is folyamatosan téves adatokat szolgáltat a milánóiaknak, és nem zárható ki, hogy a többiek megzavarása a céljuk ezzel.

Isola mindössze annyit erősített meg, hogy valóban kapnak téves adatokat a résztvevőktől. „Igaz, hogy egyes leszorítóerő-értékek túlzónak bizonyulnak. Ennek ellenére ez a taktika nem sokat hozna, mivel a nyomásértékeken bármikor változtathatunk, ha úgy ítéljük meg, hogy az biztonságos” – magyarázta a sportigazgató.

Más kérdés, hogy ha a Pirelli az első szabadedzések után ki is értékeli a kapott eredményeket, s annak megfelelően korrigál, a csapatok péntekenként rendszerint a versenyre való felkészülésre helyezik a hangsúlyt, és ha csak szenvednek a délutáni gyakorláson, azzal könnyen irányt is téveszthetnek a beállítások terén – vagy ha más nem, nem készülhetnek zavartalanul, és nem használhatják kellő hatékonysággal az első nap kétszer másfél óráját.

További tartalmak