Musorujsag
Élő Eredmények

Svájcból szorít a Honvédnak a válogatott középpályás

honvedfc.hu/m4sport.hu
A helyszínen szerette volna megnézni az aranydöntőt, ám mivel csapatának vasárnap bajnokija van, így nem tud hazajönni a Honvéd–Vidi meccsre Vécsei Bálint, aki ugyan Svájcban rúgja a bőrt, de képben van a magyar élvonalat illetően, és kispesti nevelésként természetesen a piros-feketékért szorít szombaton.

Vécsei Bálint kilencven honvédos- és két válogatott meccsel a háta mögött, két évvel ezelőtt igazolt a Bolognához, ahol nem tudta beverekedni magát a csapatba. Ebben a szezonban már Svájcban játszik a középpályás, és köszöni szépen, nagyon jól érzi magát Luganóban.

„2015-ben igazoltam a Bolognához, onnan kölcsönbe a Leccéhez kerültem. A bajnokságban a harmadik helyen végeztünk, de végül a rájátszás elődöntőjében a feljutást nem tudtuk kiharcolni. Ebben az évben a svájci Luganóban vagyok kölcsönben” – mesélt a kispestiek honlapjának az utóbbi két évben megtett útjáról a kétszeres válogatott játékos, aki nem bánta meg, hogy az alpesi föderációba igazolt.

Vécsei Bálint (Fotó: bazonline.ch) (Fotó: bazonline.ch)

Két sérülés is nehezítette év eleji alapozását, ám úgy érzi, jó helyen van, és a játékstílus is fekszik neki. „Nagyon jól érzem magam ebben a bajnokságban, jó ellenfelek ellen játszunk hétről hétre, és most az Európa Ligába kerülésért küzdünk. Sajnos a téli felkészüléskor volt két kisebb sérülésem emiatt lemaradásból indultam, ráadásul új edző jött hozzánk. Tetszik az itteni stílus, sokkal támadóbb szellemben futballoznak a csapatok, mint például az olasz bajnokságban.”

A 23 esztendős labdarúgó egész szezonban figyelemmel követte az OTP Bank Liga küzdelmeit, így természetesen tisztában van vele, hogy Rossiék a bajnoki címért lépnek pályára az utolsó fordulóban. Mi több, ott is szeretett volna lenni a Bozsik Stadionban szombaton, ám másnap nekik is bajnokijuk van, így lemarad az aranyról döntő csatáról. „Tisztában vagyok mindennel. A Honvéd összes meccsét figyelemmel kísértem. Nagyon szurkolok a csapatnak. A Videoton elleni utolsó meccsen ott akartam lenni, de sajnos nem tudok haza menni, mert mi vasárnap játszunk. Örülök, hogy a csapat és Marco Rossi ilyen szezont tud produkálni és nagyon remélem, hogy meg lesz a bajnoki cím!”

További tartalmak