Musorujsag
Élő Eredmények

Berki a vb-n visszakaphatja, amit Kolozsváron elvettek tőle

MTI
Berki Krisztián szerint amennyiben tudása legjavát hozva százszázalékos teljesítményt tud nyújtani a montreali világbajnokságon, akkor visszakapja, amit a kolozsvári Európa-bajnokságon elvettek tőle.

„Elcsalták az egészet, nem tudok szebben fogalmazni. Soha senkit nem szoktam bántani és meggyanúsítani, de az oroszoknak egy nagyon jó lap volt a kezükben, és ezt kihasználva elcsalták az Európa-bajnokságot” – utalt az áprilisi kontinenstornán történtekre az MTI-nek adott interjújában az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, akit azért sújtották három tizedpontos büntetéssel, mert túllépte a harminc másodperces időhatárt a gyakorlata előtt. Emiatt 14,900 pontja lett, ezzel pedig második helyen végzett, az orosz David Beljavszkij ugyanis 15,100 pontot kapott.

A magyar delegáció ezt nem hagyta annyiban, mert a zöld jelzés – amikor az orosz vezetőbíró elindította az órát – és a szólítás között 7-10 másodperc telt el, így Berkinek a szokásos harminc másodperc helyett kevesebb ideje maradt a gyakorlat elkezdésére.

Az óvást elutasították.

„Valószínű, hogy én is hibáztam, hiszen nem figyeltem az időre. De tizenöt éve versenyzem az élvonalban, és általában teljesen más a protokoll. Ezért egy percig sem volt bennem, hogy időtúllépés miatt meg fognak büntetni, amivel elúszik az Eb-arany” – fejtette ki a lólengés specialistája.

Elmondta, visszanézte az esetet, s ha akkor indították volna el az órát, amikor számított rá, akkor benne lett volna az időben, és nyolc vagy tíz másodperce maradt volna.

„Orosz bíró és azerbajdzsáni rendszer volt a versenyen, no meg orosz vetélytárs. Bár nem is nevezném igazából annak, hiszen nem ló specialistáról van szó, eddig soha nem volt éremesély közelében világversenyeken” – hangsúlyozta Berki, de hozzátette, nem okolja ellenfelét. „Biztosan nem volt beavatva, ő csak foglalkozott a saját dolgával. Amikor első körben odamentem gratulálni, ő sem értette a helyzetet”.

Berki megjegyezte, az Eb-n nem az adta a jelet, akinek kellett volna, így le kellett volna állítaniuk az órát, visszafújni az egészet és hagyni, hogy a saját ritmusában felmenjen a szerre.

Berki Krisztián bemutatja lólengés gyakorlatát a kolozsvári torna Európa-bajnokság férfi egyéni versenyének selejtezőjében a Polivalenta sportcsarnokban 2017. április 19-én. (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement) Berki Krisztián bemutatja lólengés gyakorlatát a kolozsvári torna Európa-bajnokság férfi egyéni versenyének selejtezőjében a Polivalenta sportcsarnokban 2017. április 19-én. (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)

A 32 éves sportoló elmondta, múlt hétfő óta tölti jövő hét vasárnapig tartó pihenőidejét, s majd akkor folytatja a felkészülését az októberi világbajnokságra. Kitért rá, a kontinensviadalon bemutatott 6,2-es kiinduló pontszámú gyakorlatában már kiaknáztak minden lehetőséget.

„Ha minden jól megy, a világbajnokságra a Berki-elem visszakerül a gyakorlatba, amely remélem, olyan szép lesz, mint Londonban, az olimpián bemutatott volt. Bízom benne, hogy a vb-n megfelelő eredményt fogok elérni vele. Ha meg tudom csinálni a saját tudásomnak megfelelően, százszázalékosan, akkor valószínű, hogy amit Kolozsváron elvettek tőlem, azt vissza fogom kapni” – hangsúlyozta Berki.

Úgy fogalmazott, mai napig nem fogja fel, hogy elneveztek róla egy elemet. Szerinte akkor fogja még jobban értékelni, amikor meglátja, hogy más versenyzők is csinálják, a közvetítésnél pedig hallja majd, hogy ez volt a Berki-elem.

Berki Krisztián a győri rendezésű 14. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) sportági nagyköveteként hétfőn este azok között volt, akik először vehették át a viadal lángját Rómában. Ezzel kapcsolatban elmondta, a nagyköveti felkérést szívügyének, egyben megtisztelő feladatnak tekinti.

„Nagyon érdekes volt tartani a fáklyát és az olimpiai lángot, ugyanolyan felfoghatatlan, mint egy ötkarikás aranyérem. Ha kívánhatnék valamit, azt kívánnám, hogy azok a versenyzők, akik otthon vannak, legalább ilyen élményekkel gazdagodjanak az EYOF alatt” – fogalmazta meg üzenetként a július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF 14 és 18 év közötti résztvevőinek.

Elmondta, pénteken járt Győrben, s örömmel látta, ahogy 800-1000 önkéntes állt a csarnokban, és várta a feladatát.

„Az EYOF-fal nemcsak a versenyzők, hanem a nézők és mi, nagykövetek is nagyon sokat fogunk nyerni. Már rengeteg pozitív élmény ért minket, és biztos vagyok benne, hogy fog is, ebből tudunk táplálkozni a jövőt tekintve. Úgy vélem, az EYOF révén sokan rá fognak ébredni arra, mit nyerhettünk volna egy olimpiával” – mondta Berki, akinek nagy szívfájdalma, hogy Budapest visszavonta pályázatát a 2024-es nyári olimpia rendezésére.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Az EYOF az első lépés egy sikeres olimpiai pályázathoz
Már csak az utolsó simítások vannak hátra Győrben a július végén kezdődő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra épülő helyszíneken. A város olimpiai lázban ég, nagyon sokan szeretnének segíteni, hogy tökéletes legyen hazánk első olimpiai rendezvénye.
Egyéb