Musorujsag
Élő Eredmények

Döntetlennel hangolt a vb-selejtezőre a női röpiválogatott

MTI
A jövő heti, eszéki világbajnoki selejtezőkre készülő női röplabda-válogatott edzőmérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott a szlovénokkal szerdán.

A Magyar Röplabda Szövetség beszámolója szerint a két szövetségi kapitány négy játszmában állapodott meg előzetesen, így alakult ki a döntetlen, a mérkőzés legeredményesebb játékosa Szakmáry Gréta volt 23 ponttal.

A válogatott csütörtökön egy amerikai egyetemi csapattal játszik edzőmeccset, majd szombaton 17 órától Szlovéniával már hivatalos edzőmérkőzésen méri össze erejét.

„Nem kezdtük jól a meccset, csak a második játszmában kezdtük visszanyerni a ritmusunkat. Azt a játszmát csak azért nem nyertük meg, mert az elején túlságosan elengedtük ellenfelünket. Onnantól viszont már domináltunk egészen a találkozó végéig. Hasznos volt ez a mérkőzés, mert megtanulhatták belőle a lányok, hogy soha nem szabad feladni. Onnantól agresszívan játszottunk, és a következő találkozókon is ezt kérem majd a csapattól. Magabiztosak voltunk, s bár még egy-két játékelem nem megy stabilan, az agresszivitással és az akarattal ezt ellensúlyozni tudjuk” – mondta Alberto Salomoni szövetségi kapitány.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt a férfi röpiválogatott
Könnyű győzelemmel kezdte szereplését a magyar férfi röplabda-válogatott a vasárnapig tartó tallinni világbajnoki selejtezőtornán: Juan Manuel Barrial együttese szerda este három rendkívül sima játszmában győzött a koszovói csapat ellen.
Röplabda