Musorujsag
Élő Eredmények

Risztov Éva: Széles Sándor egy meg nem értett zseni volt

M1
Kedden szomorú esemény rázta meg az úszótársadalmat, ugyanis 61 éves korában elhunyt Széles Sándor úszóedző. A szakemberről korábbi tanítványa, Risztov Éva is megemlékezett az M1 Ma este című műsorában. Ugyan nem sokat dolgozott együtt vele, de annak a rövid időszaknak óriási jelentősége volt az egykori úszónő pályafutásában.

Gyurta Dániel – és persze rengeteg úszó – mellett a 2012-ben olimpiát nyert Risztov Éva munkáját is segítette Széles Sándor. Az M1 Ma este című műsorának vendége volt 31 éves egykori úszónő, aki egy tévétársaságtól tudta meg a szomorú hírt, egykori edzője halálát.

„Úgy gondolom, hogy a legjobb, ha az ember ilyenkor otthon, magában emlékezik a szép dolgokra” – mondta a keddi szomorú eseményekre utalva Risztov Éva, aki 2011-ben találkozott először Széles Sándor munkásságával. A szakember edzésterveket küldött az úszónak, majd nem sokkal később már együtt is edzőtáboroztak.

„Hatalmas élmény volt, mert azon kívül, hogy az ő szakmaisága mellett folyt az edzés, a Gyurta testvérekkel edzhettem együtt” – emlékezett vissza a 31 éves olimpiai bajnok, aki példaképnek is tekintette Gyurta Dánielt. Risztov Éva úgy gondolja, hogy sok edzőjének volt nagy szerepe abban, hogy 2012-ben Londonban aranyérmet szerzett. Az olimpia előtti évben dolgozott együtt a szakember edzésmódszereivel, amelyek közül különösképpen a „teknőcre” emlékszik.

„Gyűlöltem – mondta el a módszerről Risztov. – Ezt a módszert ő találta ki, és ebből is látszik, hogy mekkora zseni volt.” A teknőc egy olyan eszköz, amely elfér az úszó tenyerében, azonban nehezebb a vízfogás miatta, így ezáltal a sportoló lassabban halad, ugyanakkor remekül fejleszt. „Valahol úgy vélem, hogy ő mindenkinek jót akart” – vélekedett az egykori úszó, aki ugyan kételkedett az ő módszereiben is, de az edzőtáborai nélkül nem érte volna el élete eredményét.

„Azt gondoltam, hogy ő egy meg nem értett zseni volt, aki mindig próbálta az igazát és a kvalitásait mutatni. Hatalmas megbecsülés volt körülötte, még ha ezt ő nem is érezte, mindenki tisztelte. Szerintem ő az úszásnak élt, annak, amihez értett.”

További tartalmak