Musorujsag
Élő Eredmények

A címvédő győzelmével kezdődött a budapesti Final Six

MTI
A címvédő Jug Dubrovnik győzelmével kezdődött a budapesti Duna Arénában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntője: a horvát együttes az elődöntőbe jutásért rendezett első összecsapáson 11-8-ra nyert az Olympiakosz ellen.

Pazarul kezdte a címvédő a „tavalyi döntő visszavágóját”, az olimpiai bajnok Paulo Obradovic mindössze 16 másodperc után talált a hálóba. A horvátok minden tekintetben a görögök fölé kerekedtek, fantasztikusan védekeztek, támadásban pedig könnyedén lőttek szebbnél szebb gólokat.

A görögök őrült tempóban indultak meg a nagyszünet után, kevesebb mint öt perc alatt öt gólt szerezve ledolgozták hátrányukat, amitől a Jug játékosai teljesen érthetően szinte sokkot kaptak. A kissé kései időkérést követően rendezte sorait a Jug, és sorozatban három gólt szerezve újra nehéz helyzetbe hozta az Olympiakoszt. Ebben a negyedben kis híján annyi gól esett, mint a tavalyi döntőben (6-4).

A zárónegyedben az Olympiakosznak nem sikerült újra felállnia a padlóról, így akárcsak egy évvel ezelőtt, a Jug Dubrovnik a nyolcszoros győztes olasz Pro Reccóval találkozik majd az elődöntőben. Tavaly izgalmas mérkőzésen, 10-10 után ötméteresekkel nyert a horvát csapat.

az elődöntőbe jutásért:
Jug Dubrovnik (horvát)-Olympiakosz (görög) 11-8 (3-1, 4-1, 3-5, 1-1)
gólszerzők: Perrone, Vrlic, García-Gadea, Markovic 2-2, Obradovic, Fatovic, Jokovic 1-1, illetve Geniduniasz 4, Kolomvosz 2, Milonakisz, Fontulisz 1-1

később:
ZF-Eger – Brescia (olasz) 20.30

A pénteki program:
az 5. helyért:
Olympiakosz – ZF-Eger/Brescia 17.30

elődöntő:
Pro Recco (olasz)-Jug Dubrovik 19.00
Szolnoki Dózsa-Közgép – ZF-Eger/Brescia 20.30

szombat:
a 3. helyért: 15.15
döntő: 16.45

További tartalmak