Musorujsag
Élő Eredmények

Ilyen is van: Hamilton örül a 7. helynek!

Sky Sports
Ilyet sem hallottunk az elmúlt három évben: Lewis Hamilton és a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff is úgy érzi, ma a hetedik helyezés volt a maximum Monte-Carlóban. A címvédő istállónál továbbra is úgy érzik, problémáikat a gumik jobb megértésével orvosolhatnák.
Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A tegnapi kiábrándító időmérő után Hamilton csak a 13. helyről vághatott neki a Monacói Nagydíjnak, amit végül a hetedik helyen fejezett be. Noha a Mercedes a hercegségbe is győzni ment, a hétvégi nehézségek után sokkal jobban már nem is vártak világbajnokuktól (a csapattárs, Valtteri Bottas valamivel jobban teljesített, hiszen ő 4. lett).

„Úgy kalkuláltunk, hogy balesetek nélkül ez lesz az optimális eredmény, és ide is érkezett” – jelezte Wolff a leintést követően, amikor Hamilton futamáról kérdezték. „Az autónk nem volt elég gyors ezen a hétvégén. Már csütörtök délután hátrányba kerültünk, és már nem tudtunk előrelépni. A gumik nem voltak a megfelelő működési tartományban, aztán hirtelen odakerültek. Volt egy fázisa a futamnak, amikor Lewis nagyon gyors volt. Sok dolgot ki kell most elemeznünk” – magyarázta.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Monaco tavaly sem volt egyszerű pálya számunkra, hiszen Daniel (Ricciardo) autója volt a leggyorsabb, de Lewis akkor megmentette a versenyt. Most van egy kis időnk Montreal előtt, hogy gondolkozzunk egy kicsit. Ez egyébként ismét nehéz pálya lesz számunkra, szóval meg kell oldanunk pár dolgot” – hangsúlyozta.

Felmerült, hogy a csapat hasonló gondokkal küzdött, mint a 2015-ös Szingapúri Nagydíjon, amikor diadalmenetük kellős közepén hirtelen tempót veszítettek, és alulmaradtak a Ferrarival szemben. Wolff szerint a két hétvége között vannak eltérések. „Akkoriban nem a mechanikai dolgokkal volt kapcsolatos a probléma. Most a gumik megértése a probléma kulcsa. A beállítások általában hasonlók, de nem egyforma a két pilóta teljesítménye. Az egyik jó, a másik kevésbé. Most rosszabb volt a helyzet, mert egyikük sem volt a tökéletes tartományban” – zárta gondolatát.

Bár a 7. hely messze van az előzetes céltól, Hamilton annak örült, hogy legalább a kármentés sikerült Monte-Carlóban a nehéz szombati nap után. „Az én mérnökeim a legokosabbak, és azt mondták, ma a 10. helyezés lehet a legjobb eredmény. Próbáltam pozitív maradni, és nagyon-nagyon keményen nyomtam. Nem nyertem, de boldog vagyok ezzel az eredménnyel. Az első fele eléggé unalmas volt, meg a vége is, amikor nem előztem, de a közepe egészen jó volt” – kezdte a háromszoros bajnok.

„Ma reggel elég rosszul éreztem magam. Nem aludtam túl jól tegnap este. Most, hogy ennyi pontot szereztem, valamivel boldogabban fogok távozni. Azt hiszem, az ultralágyak nem működtek túl jól. A szuperlágyak sokkal jobbak voltak. Az autót egész hétvégén nehéz volt vezetni” – fejezte be a brit, kinek lemaradása 25 pontosra nőtt a futamot megnyerő Sebastian Vettellel szemben.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak