Musorujsag
Élő Eredmények

Görbicz nem tudja szavakba foglalni, amit érzett

MTI
Kereknek és teljesnek tartja a maga mögött hagyott idényt Görbicz Anita, aki Bajnokok Ligáját és magyar bajnokságot nyert a Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatával.

„Mindenképp a legszebb szezonok közé sorolom, már csak azért is, mert anyaként értem el ezt a teljesítményt, ami különösen nehézzé tette” – hangsúlyozta Görbicz az MTI-nek. Kitért rá, továbbra is nagy büszkeséggel tölti el a Vardar Szkopjéval szemben hosszabbítás után elért Bajnokok Ligája-döntős siker.

„Csodálatos volt együtt ünnepelni a kisfiammal a döntő után, nem számítottam rá, hogy ennyire fogja élvezni. Nem is igazán lehet szavakba foglalni” – emlékezett vissza a Papp László Budapest Sportarénában három hete rendezett fináléra. –

„Ez a négyes döntő különleges volt. Nem akadt még a pályafutásomban két egymást követő napon két ilyen kemény mérkőzés, ahol ennyire tudtam koncentrálni.”
Felidézte, amikor a döntő előtti bemelegítésnél meglátta a fiát, Boldizsárt, még meg is könnyezte:

„De vettem egy nagy, mély levegőt, és azt hajtogattam magamban, hogy koncentrálnom kell, és nem arra figyelni, hogy mit csinál. Onnantól kezdve a dudaszóig nem ő járt a fejemben, nagyon koncentrált voltam.”

A női kézilabda Bajnokok Ligája kupagyőztese Győri Audi ETO KC játékosai ünnepelnek, középen Görbicz Anita a győri Dunakapu téren 2017. május 8-án. A csapat 31-30-ra győzött a macedón Vardar Szkopje ellen a BL döntőjében május 7-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Arra a kérdésre, hogy milyen volt balszélsőként szerepelni, azt válaszolta, jutott ideje felkészülni rá, de így is nehéz volt.

„Átéreztem a szélsők helyzetét, kevés a lehetőség, és azokkal élni kell. Ha van két ziccered szélen, azokkal élni kell, nem nagyon lehet hibázni. Középen több a választási lehetőség, dobsz vagy passzolsz, ezzel szemben a szélen meg kell próbálni, és be kell dobni.” – mondta.

Kifejtette, az egészéves munka jól összekovácsolta a csapatot, amely jó hangulatú, baráti társasággá érett össze.

„Egygólos meccseknél ezek az apróságok döntő tényezők lehetnek, amelyik együttes jobban együtt van, az megnyeri a kiélezett összecsapást. Nem az a fontos, hogy ki játszik jól, vagy ki lövi a gólokat, hanem hogy csapatként nyerjünk.” – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy bár a holland irányító, Nycke Groot lett a négyes döntő legértékesebb játékosa (MVP), a szurkolók őt választották a legjobbnak, azt felelte, ezzel a címmel még teljesebb lett volna az év:

„Egy ilyen elismerés megtisztelő és jó érzés, de soha nem foglalkoztam az egyéni díjakkal. A szurkolók elismerése többet jelent, és az is jó érzés, hogy egy 29 éves játékossal összevetve 34 évesen még versenyben lehetek egy ilyen címért. Ez mutatja azt is, amit éreztem, hogy jól játszottam.”

Mint mondta, most más feladatok várnak rá, hiszen június közepén oda-visszavágós világbajnoki selejtező következik a válogatottal Szlovákia ellen.

„Ebben a két és fél hétben még nagyon kell koncentrálni, de már várom a nyári szabadságot. Igaz, nem lesz hosszú, egy hónap, de tartalmasan meg fogjuk tölteni, egy ilyen év után szükség is van rá.” – tette hozzá.

Kitért rá, az év teljességéhez az is hozzátartozik, hogy győriként a városban július 23. és 29. között sorra kerülő nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) sportági nagykövete lehet.

„Nagyon vártam a nagyköveti felkérést, hatalmas megtiszteltetés és büszkeség, hogy számítanak rám” – mondta Görbicz. Hozzátette, a múlt hétfői római ceremónia, amelyen a győri küldöttség tagjaként elsők között vehette kezébe az EYOF lángját, különleges érzés volt számára:

„Borsózott a hátam, mert bár voltam két olimpián, ez is ezekhez foghatóan egyedülálló érzés.”

A pályafutása utáni időszakot firtató kérdésre hangsúlyozta, kétéves szerződés köti a Győrhöz, és most csak erre koncentrál. Mint mondta, utána viszont nagyon szeretne lovaglással foglalkozni.

„Gyerekkori álmom a lovaglás, nagyon szeretem ezeket az állatokat, de a kézilabda a mindenem, és sokáig féltem a sérüléstől” – mondta Görbicz Anita. – „Akkor azonban, amikor már tervben volt Boldizsár, elkezdtem, mert úgy gondoltam, hogy a lovaglás jó kihívás lesz a pályafutásom után.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Görbicz zseniális átadása, Elghaoui hihetetlen gólja
Nem volt hiány a Győr – Dunaújváros női kézilabda bajnoki mérkőzésen a szép, szemet gyönyörködtető jelenetekből. Most a teljesség igénye nélkül itt van kettő, amelyeket érdemes újra és újra megtekinteni.
Kézilabda