Musorujsag
Élő Eredmények

Megszorongatná a Szolnokot a Fradi

m4sport.hu
Hét új játékossal, köztük olimpiai bajnokokkal és fiatal tehetségekkel erősített az FTC-PQS vízilabdacsapata. A következő szezon terveiről Varga Zsolt vezetőedző és az egyik újonnan érkező pólós, Manhercz Krisztián beszélt az M4 Sport keddi Sportreggeli című műsorában.

A megerősített ferencvárosi együttes a bajnoki címre is esélyes a következő idényben, Varga ettől függetlenül óvatosan fogalmazott az elvárásokkal kapcsolatban. „Azt gondolom, hogy minden évben sikerült előrelépnünk. Minden évben meg voltak azok a célkitűzéseink, amelyeket nehéznek éreztünk. Most is nehéznek érezzük azt a célkitűzést, hogy bajnoki és Magyar Kupa-döntőt játszunk, továbbá megvédjük a címünket az Európa Kupában” – nyilatkozta a szakvezető, aki szerint a nagy rivális Szolnok alapstruktúrájában még mindig nagyon erős, köszönhetően a bekk-center-kapus gerincének. – „A szolnokiak előrébb tartanak nálunk, de bízom benne, hogy ténylegesen meg tudjuk szorongatni őket.”

Manhercz azt mondta, azért jött a Fradihoz, hogy végre bajnoki címért küzdjön. Új csapattársai közül Varga Dániellel, Varga Dénessel, Madaras Norberttel és Vámos Mártonnal már játszott együtt a válogatottban, így könnyen tud alkalmazkodni hozzájuk.

További tartalmak