Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso, a showman – humoros beszéddel búcsúzott Indianapolistól (videóval)

Fernando Alonso/Facebook
A Forma–1-ben ritkábban látott arcát mutatta meg Fernando Alonso az Indy 500-as verseny díjátadó gálaestjén. Humoros beszédével legalább annyira meghódította közönségét, mint az elmúlt hetekben az Egyesült Államokat.
Fernando Alonso (Fotó: McLaren) Fernando Alonso (Fotó: McLaren)

Igen, talán elfüstölt a motorja, s így helyezést sem ért el, mégis nehéz lenne azt állítani, hogy Fernando Alonso nem nyert sokat az indycaros szereplésével. Miközben az F1-ben a McLarennel leginkább csak ingerült rádiózásai és futamok utáni megjegyzései miatt irányul rá a figyelem, Indianapolisban senki sem nehéz helyzetére, inkább csak rá, az F1 kétszeres világbajnokára, a szupersztárra, a világ egyik legjobb és leghíresebb versenyzőjére volt kíváncsi.

Három héten át foglalkozott vele mindenki – az F1-et kissé idegennek érző amerikai közönség éppúgy, mint az IndyCarra kevesebb figyelmet fordító európaiak. A McLaren kapcsán újra voltak pozitív töltetű hírek, a csapat és versenyzője imázsának is jót tett ez a kiruccanás – de jót tett Alonso lelkének is, aki kiszakadt egy kicsit a jelen helyzetében inkább nyomasztó F1-es közegből, és felszabadultan versenyezhetett, elvárások, aggályok és a jövő kapcsán fölmerülő kételyek nélkül.

Alonsót az újságírók a 101. Indy 500 legjobb újoncának választották, melyért a futamot követő díjátadó gálán kapta meg a díját. Átvételekor beszédet is mondott – és a neki jutó 5 percben igazi Alonso-show-t varázsolt a színpadra!

„Helló! Hoztam magammal jegyzetet is. Úgy gondoltam, talán egy vagy két ilyen alkalom van, ezért szeretném jól csinálni” – kezdte, miközben elővette mobilját, melyről a beszédét olvasta föl. „Rendkívül intenzív hetek voltak ezek azóta, hogy bejelentettük, részt veszünk az Indy 500-ason. Minden másodpercét élveztem! Talán azt a részét kevésbé, amikor az autóm leállt… De legalább tudtam, a pálya melyik oldalára húzódjak félre – mivel a kormányom az elmúlt három hétben végig balra fordult…” – nevettette meg a közönséget.

„Mindig is hittem, hogy a versenyző akkor válhat teljessé, ha a motorsport különböző kategóriáiban is helyt tud állni. Ez volt az egyik oka annak, hogy idejöttem. De az is célunk volt a részvétellel, hogy összekössük egymással a motorsport két világát. Hiszem, hogy ezt sikerült elérnünk.”

Alonso ezt követően újdonsült barátjának, Tony Kanaannek is címzett pár szót. A brazillal jókat viccelődtek a futam előtti médianapon, s még saját divatmárkája logójával ellátott sapkáját is az IndyCar-versenyző fejébe nyomta. „Tony Kanaan komoly figyelmeztetése ellenére – akinél szomorúan látom, hogy nem viseli a sapkámat… – büszkén jelenthetem ki, hogy megúsztam az egész májust sérülés nélkül” – jegyezte meg.

Az amerikai körítésről is beszélt, melynek kapcsán Monacói helyettese, Jenson Button megjegyezte, a leginkább arra volt kíváncsi, Alonso hogyan állja majd a körülötte lévő felhajtást annak ismeretében, hogy nem kimondott rajongója a média előtti szerepléseknek. „Ez volt az első alkalom, hogy ilyen sok mindent kellett csinálnom a pályán, rengeteg fotó, rengeteg autogram – és még az esemény közepén egy másik városba (New York) is elutaztunk. Számotokra, fiúk, ez teljesen természetes – de higgyetek nekem, ez nem normális!”

„Aztán próbálsz csakis a versenyre összpontosítani. Fölmész a rajtrácsra, és erre még az autódat is alig találod meg… Aztán végül csak beülsz az autódba, és amikor már azt gondolnád, hogy végre teljesen magad vagy, összpontosíthatsz a munkára, jön két megfigyelő, aki elejétől a végéig elmondja, hogyan is kell vezetni…”

„Kiváltság volt számomra rajthoz állni ezen a legendás versenyen. Gratulálok a Hulman-George családnak ehhez a nagyszerű rendezvényhez! Köszönöm a McLaren-Honda-Andrettinek az esélyt! Michael, köszönöm, hogy ennyire melegen fogadtál! Az Andretti Autosportnál mindenki tett azért, hogy otthon érezzem magam és elmondhassam, hogy egy új családra leltem. Micsoda csapat! Köszönet Zak Brownnak és mindenkinek a McLaren-Hondánál amiért ennyi energiát öltek ebbe a projektbe! És köszönöm az összes csapattársamnak, Ryannek, Marcónak, Alexnek, Jacknek és Takunak, akik figyeltem rám és tippeket adtak mindenről!”

Alonso külön gratulált egykori F1-es ellenfelének, Szato Takumának a győzelemhez. „Takunak természetesen gratulálok, hogy nyert. Legközelebb viszont kérem a motorod! Egyébként te vagy a kedvenc japán versenyzőm az IndyCarban…” – mondta a mezőny egyetlen japánjának.

Fernando Alonso az Indy 500-as verseny gálaestjén (Fogó: McLaren-Honda-Andretti) Fernando Alonso az Indy 500-as verseny gálaestjén (Fogó: McLaren-Honda-Andretti)

„Köszönöm minden versenyzőnek. Boldogsággal tölt el, hogy nagyszerű embereket ismerhettem meg, új barátokat szerezhettem az Atlanti-óceán ezen oldalán is. Fiúk, ti elképesztően tehetségesek vagytok! Annyi videót néztem meg rólatok, mielőtt ide jöttem volna, és elmondhatom, hogy mindanyiótoktól nagyon sokat tanultam! Ez jobb versenyzővé tett engem – és nem csak az oválpályán. Köszönet ezért!”

„És köszönöm Gil de Ferrannak, a tanácsadómnak, Johnny Rutherfordnak, a barátnőmnek, Lindának, a fizioterapeutámnak és a legjobb barátomnak, Albertónak! És Silviának (Hoffer), a sajtósomnak, aki értem dolgozott az elmúlt három évben a McLarennél. Tudom, hogy ez az utóbbi három hét rendkívül intenzív volt számára, de azt is, hogy nagyon élvezte. Szerintem egy sajtósnak ez az esemény olyan, mint Disneyland… Örülök, hogy tetszett neki.”

„Ez egy hihetetlen élmény volt számomra, ami örökké elkísér majd. Már alig várom, hogy a múzeumomban láthassam a papayaszínű autómat. Végül pedig szeretnék mielőbbi felépülést kívánni Sebastien Borudais-nek, akit hiányoltunk a pályáról. És Scott (Dixon), jobbulást a kezednek a nagy repülésed után! Köszönöm mindenkinek, köszönöm, Indianapolis, köszönöm, IndyCar!”

És bizonyára az IndyCar is köszöni, Fernando!

További tartalmak