Musorujsag
Élő Eredmények
 

Casemirót úgy felhúzta Alves, hogy 30-ról bombázta be Buffonnak

A Real Madrid második félidőben nyújtott lehengerlő játékával kiütötte a Juventust a Bajnokok Ligája döntőjében. De így alakult volna akkor is, ha Daniel Alves nem bosszantja fel honfitárást a 60. percben... ?

Casemiro kicsit késve érkezve, szigorúan nézve is csak a szabálytalankodás határán borította fel a madridi térfélre átlépő ex-barcás ellenfelét, aki ezt zokon vette. A Real középpályása berágott, amiért Alves túljátszotta az esetet (azért nem volt egy Sergio Ramos-szerű előadás), és össze is szólalkozott a két brazil.

Az „idegállapotban lévő” Casemiro csapata támadását kísérve inkább gyorsan magára hagyta vitapartnerét, pár másodperc múlva pedig egy rövid felszabadítást követően, ha nem is pontosan 30 méterről, de jó 27-ről gondolkodás nélkül, kapásból vette célba Gigi Buffon kapuját. Az eredmény már ismert.  Ezzel a góllal újra magához ragadta az előnyt a Real, míg a Juve összetört.

 

Nem állítjuk, hogy a Casemiro-Alves affér – na meg Khedira lába – nélkül ne így alakult volna a BL-döntő, de fontos jelenetnek bizonyult.