Musorujsag
Élő Eredmények

Eljöhet a gólkirály ideje – Szalai kihagyja az oroszok elleni meccset

MTI
Elek Ákos és Szalai Ádám sem léphet pályára hétfőn a magyar labdarúgó-válogatottban az oroszok elleni felkészülési mérkőzésen.

Bernd Storck szövetségi kapitány vasárnap, a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy előbbi játékosra pénteken, az Andorra otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtezőn sem számíthat, míg Szalai térdsérülése valószínűleg rendbe jön a tétmérkőzésre.

A német szakember az oroszok elleni összecsapásról szólva megjegyezte, egy rendkívül erős és szervezett rivális ellen lépnek pályára, az orosz csapat egyik legnagyobb erőssége, hogy gyorsan megy át védekezésből támadásba, köszönhetően a hátsó ötösének. Hozzátette: ez kicsit hasonlít is az andorraiak felállására.

Bernd Storck szövetségi kapitány (középen szembe) megtalálta a párhuzamot az oroszok és az andorraiak között (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A tréner újra kijelentette, több fiatal játékos is lehetőséget kap majd a Groupama Arénában, s bízik benne, hogy a közönség támogatásával sikerül jó játékot bemutatniuk, s pozitív élményekkel nekivágni a világbajnoki selejtezőnek

A játékosok közül Gulácsi Péter elmondta, rendkívül nehéz mérkőzésekre számít az oroszok és az andorraiak ellen. A Lipcse kapusa hangsúlyozta: az oroszoknál egészen biztosan motiváltak lesznek a futballisták, hiszen többen ezen a meccsen harcolhatják ki a helyüket a június 17-én kezdődő Konföderációs Kupán szereplő csapatban, vagy akár a jövő évi világbajnokságra készülő keretben is megszilárdíthatják pozíciójukat.

Gulácsi Péter megjegyezte, a két találkozó talán csak annyiban hasonlít majd egymásra, hogy mindkét rivális hasonló felállásban lép pályára, azonban természetesen az orosz csapatot jobb képességű labdarúgók alkotják, így ők várhatóan többet kezdeményeznek majd, mint a miniállam válogatottja. A vb-selejtezőről szólva a következő szezonban Bajnokok Ligája-szereplő kapus elmondta, a legfontosabb, hogy minél hamarabb alkalmazkodjanak a számukra szokatlan körülményekhez, azaz az 1000 méteres magassághoz, vagy éppen a műfüves pályához.

Az egyszeres válogatott Hangya Szilveszter elmondta, egy kisebb sérüléssel bajlódott az elmúlt napokban, de vasárnap már ő is beszállt az edzésbe, s bízik benne, hogy a folytatásban teljes értékű munkát tud végezni. Hozzátette: az elmúlt napok tapasztalatai alapján elmondhatja, mindenki a maximumot nyújtotta az edzőtáborban, s nagy a harc a csapatba kerülésért.

A magyar válogatott hétfőn 20.30 órától a Groupama Arénában fogadja az oroszokat, majd pénteken Andorrában játszik világbajnoki selejtezőt. A nemzeti csapat öt forduló után a harmadik helyen áll a vb-selejtezős csoportjában, öt pont a lemaradása az Európa-bajnok portugálokkal és nyolc az éllovas svájciakkal szemben.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Külön a magyarokra készítették taktikájukat az oroszok
Győzni szeretne hétfő este Budapesten csapatával Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ettől függetlenül azonban nem a felkészülési mérkőzés eredményét tartja elsődlegesnek. Az összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
Magyar futball
Közel 40 éve nem győzte le az oroszokat a magyar labdarúgó-válogatott
Története során hetedszer találkozik Oroszország csapatával a magyar labdarúgó-válogatott a Groupama Arénában hétfőn 20.30 órakor kezdődő barátságos mérkőzésen, és további húsz alkalommal játszott a jogelőd Szovjetunióval, amelyet legutóbb 39 éve győzött le. A mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
Magyar futball
Priskin a Fradi miatt kikerült Storck keretéből
Bernd Storck szerint a fiataloknak bizonyítaniuk kell ahhoz, hogy legközelebb is számításba vegye őket a magyar labdarúgó-válogatottnál. A szövetségi kapitány azt is elmondta, hogy mivel Priskin Tamás a Ferencvároshoz igazolt, lemondott a csatár következő két mérkőzésen történő szerepeltetéséről.
Magyar futball
Storck csalódott a magyar bajnokságban
"Kétszeresen" is felhasználja az oroszok elleni, egy hét múlva sorra kerülő felkészülési mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: készül a közelgő vb-selejtezőre, de kísérletezni is fog. Bernd Storck csalódott a magyar bajnokságban, nem tapasztalt nagy változást a korábbiakhoz képest.
Magyar futball