Musorujsag
Élő Eredmények

105 éve nyertünk utoljára az oroszok ellen

m4sport.hu
1912 óta nem sok sikernek örülhettünk, hiszen három vereség és egy döntetlen a mérlegünk az oroszok ellen.

Hétfő este barátságos meccsen találkozik a magyar és az orosz labdarúgó válogatott. Amíg nekünk ez amolyan „főpróba” a pénteki andorrai vb-selejtezőre, a vendégeknek egy sima felkészülési meccs, hiszen nekik, mint házigazdának nem kell selejtezniük a jövő évi vb-re.

A magyar együttes minden bizonnyal egy eddig soha nem látott összeállításban lép pályára, hiszen Bernd Storck döntése értelmében azok a játékosok, akik a nemzetközi kupákban érdekeltek, kihagyhatták ezt a két meccset. Akik viszont szerepet kapnak, komoly erőpróba elé lesznek állítva, és egy hosszú ideje tartó szériát kellene megszakítaniuk.

Eddig ugyanis hat meccset játszottunk az oroszokkal és bár az első kettőt megnyertük, azóta három vereség és egy döntetlen a mérlegünk. 1912-ben két nap alatt kétszer játszottunk, előbb 9-0, majd 12-0 lett a javunkra. (Természetesen tisztában vagyunk, hogy Oroszország „helyett” hosszú évtizedekig Szovjetunió volt, de ellenük is 1978-ben nyertünk utoljára. De ellenük sem túl fényes a mérleg: 4 győzelem mellett 7 döntetlen és 11 vereség.)

A két 1912-es meccs után legközelebb 1993-ban találkoztunk ismét, és a két vb-selejtezőn Moszkvában 3-0-ra, az Üllői úton 3-1-re kaptunk ki. 2010-ben Erwin Koeman irányítása mellett Győr adott otthont az eddigi egyetlen döntetlennek, míg a legutolsó meccsünkön 2014-ben 2-1-re kaptunk ki hazai környezetben. Mellesleg ez a meccs volt Dárdai Pál egyetlen veresége szövetségi kapitányként.

További tartalmak